Kerítésen innen
Kunetz Zsombor: mire lecseng a járvány, több áldozata lehet a minisztérium utasításának, mint magának a koronavírusnak
Kunetz Zsombor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: az, hogy a kórházaknak ágykapacitásuk 60 százalékát szabaddá kell tenniük mindössze 8 nap alatt, azt eredményezi, hogy sok olyan beteget küldenek haza az intézmények, akikkel családjuk egyszerűen nem tud mit kezdeni, mert nincsenek felkészülve a gondozására.
Szerinte mindez oda vezethet,
hogy mire lecseng a járvány, több áldozata lehet a minisztérium utasításának, mint magának a koronavírusnak.
Aktív és krónikus ágyak
A szakértő ugyanakkor rámutatott: a kórházaknak vannak úgynevezett aktív és krónikus ágyaik – az aktív ágyak általában olyan osztályokhoz tartoznak, mint a sebészet vagy a nőgyógyászat, a krónikus ágyakon viszont olyan betegeket látnak el, akik hosszabb rehabilitációra, ápolásra szorulnak. Kunetz szerint
Magyarország aktív ágyak tekintetében nem áll rosszul, ráadásul mivel az utóbbi időben lecsökkent a betegforgalom, itt nem jelentene nagy gondot az ágyak egy részének felszabadítása.
A probléma inkább a krónikus ágyak esetében látható: ebből ugyanis eleve kevesebb van
Az egészségügy jelenlegi helyzetéről azt mondta: Orbán Viktor azt állította, hogy „felülről nyitott a kassza”, mégsem látni, hogy a járvány kezdete óta elkezdett volna dőlni a pénz az ágazatba. Kunetz szerint a beígért egyszeri juttatás a dolgozóknak nem jelent valódi segítséget, hiszen a kórházaknak és az orvosoknak, ápolóknak most lenne szükségük hatékony védőfelszerelésre és tesztekre, ezeket viszont a szakértő szerint nem kapják meg.
A beszélgetést ide kattintva hallgatja meg.
Az egészségügyi szakértő korábban blogjában írt arról: az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet igazgatóját Kásler Miklós azért távolította el, mert nem volt hajlandó sorsukra hagyni betegeit. Szerinte ugyanakkor példaértékű, hogy Cserháti Péter nem hajtotta végre „fűnyírószerűen” a minisztérium utasítását.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?
- ‘Az egri óvodák és bölcsődék összevonása első ránézésre is pontosan annak tűnik, ami: politikai nagytakarítás’
- Havas Henrik: megpróbálom Lázár Jánost védeni
- A Bencsik-testvérek fóbiája: Magyar Péter – Ja, és Rodolfó biztosan kikérné magának, hogy bármelyikük rá hivatkozzon
- Tippek: Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?
- Mostbet: mit hoz a magyarországi szerencsejátékosok számára?
- Április 26., szombat: nemzeti gyásznap – Tudja, hogy mit jelent ez az Ön számára?