Connect with us

Kiemelt hírek

Kunhalmi a közmédia ellen, valamint Gyurcsány nem „vega farkas”

Kunhalmi Ágnes
Megosztás

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökéhez, valamint a legfőbb ügyészhez fordult és eljárást szorgalmazott a szocialista Kunhalmi Ágnes szerdán arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint a közmédia nem szakmai, hanem politikai szempontok alapján szerkeszti híreit.

Kunhalmi a Politico nyomán

Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, a héten a Politico hírportál arról közölt cikket hozzájuk került belső levelezésre hivatkozva, hogy a magyar közmédiában előzetes engedélyhez kötötték bizonyos témák feldolgozását, ilyenek például az uniós, a zöldügyek, vagy a Greta Thunberg klímaaktivista megjelenéseiről szóló tudósítások.

A Médiatanácsnak eljárást kellene indítania, hogy megállapítsa, korlátozzák-e a közszolgálati média szerkesztői szabadságát, illetve kik és milyen mértékben teszik ezt.

Hozzátette: azt is kérdezi Karas Monikától, az NMHH elnökétől, indult-e korábban eljárás annak kivizsgálására, hogy mennyire áll külső kontroll és befolyás alatt a közszolgálati média hírszerkesztési tevékenysége. A képviselő azt is tudakolja, az új információk alapján indul-e vizsgálat:

  • Milyen következményekkel járhat az, ha bebizonyosodik, hogy illetéktelenek gyakorolnak kontrollt a közszolgálati média felett?
  • Tenne-e ebben az esetben feljelentést az NMHH elnöke? – sorolta kérdéseit.

Kérdés Polt Péterhez

Polt Péter legfőbb ügyésztől írásbeli kérdésben azt kérdezi,

megvalósulhatott-e a hivatali visszaélés bűntette, ha a közszolgálati média szervezetén kívüli emberek jogtalan befolyást gyakoroltak a hírszerkesztésre.

Szerinte ha igazak a sajtóhírek, akkor hivatali visszaélés történhetett. Jelezte, levelét a legfőbb ügyész feljelentésnek is tekintheti. Arra a kérdésre, hogy miért gondolja bizonyító erejűnek a Politicóban megjelenteket, közölte,

csak kérdéseket tett fel a hivatalos szerveknek, hogy derítsék ki, valóban léteznek-e a nyilvánosságra került levelek.

Volt arról kérdés, hogy a levelekből az derül ki, hogy senior újságírók nem bíznak a junior újságírókban, ezért az érzékenyebb témák megírását engedélyhez kötik, de ez nem jelenti azt, hogy felülről szólnának bele a műsorkészítésbe. A szocialista politikus szerint nem az első esetről van szó, amikor a közmédia hírszerkesztési gyakorlatáról hírek jelennek meg. Számos volt munkatárs számolt már be arról, hogyan működik az

„állampárti tévé”.

Újságírók beszéltek a kézi vezérlésről, hírek blokkolásáról, fenyegetésről, napi szintű befolyásolásról.

Példabeszéd a vega farkasról

Kérdezték azt is, melyik az a három MSZP-s alapszervezet, amely Gyurcsány Ferenc pártelnök szerint átlépne a DK-ba, Kunhalmi Ágnes szerint

Gyurcsány Ferenc jobban tette volna, ha megmondja, mely szervezetekre gondol és akkor tudnak ezzel a kijelentéssel mit kezdeni.

Gyurcsány Ferencre utalva személyes véleményét közölve azt mondta,

„a farkas nem fog füvet enni soha”, a politika természete már csak ilyen.

Reméli, hogy a DK-nak

nem Kunhalmi Ágnes és Szabó Tímea (Párbeszéd) az ellenfele, hanem a Fidesz

– tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a közelmúltban a DK-ba átlépett polgármesterek ezt a két körzetet vitték el. Ismét cáfolta azt, hogy a DK megkereste volna, hogy átlépjen.
Kunhalmi Ágnes a migrációt összeurópai problémának nevezte és rögzítette, fel kell tartóztatni a menekülteket.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük