Connect with us

Banánköztársaság

Kunhalmi Ágnes rámutat a lényegre

Megosztás

Óriási a vita az ún. „felhatalmazási törvényről” és még nagyobb a törvényjavaslat elfogadása körüli hercehurcáról. A kormányzópárt lényegében felállított egy csapdát és várta, hogy az ellenzék belesétáljon. Pontosabban nekik az is jó volt, ha az ő forgatókönyvük szerint az ellenzéki pártok ezen a héten nem fogadják el a törvényjavaslat sürgősségi tárgyalását, hiszen így máris beindíthatták a rágalomáriát (copyright Lendvai Ildikó).

Kunhalmi Ágnes részletes facebook-bejegyzésében mutat rá a lényegre.

„Mivel úgy látjuk, hogy a fél ország, hanem az egész nem érti, hogy min vitatkozik ma a kormány és az ellenzék, hogy miért állítjuk, hogy a Fidesz profi csalóként, politikai hazárdjátékosként felállított egy színházat, amelyben trükköket ad elő, hogy ez miért aljas húzás különösen járvány idején, amikor az emberek életét és egészségét kellene védeni, ezért

megpróbáljuk pontokba szedve a kialakult helyzetet röviden leírni

      1. Onnan indulunk, amikor a kormány március 11-én kihirdette a vírus miatt a veszélyhelyzetet. Ez az alaptörvény szerint a mindenkori kormány joga, ő hirdetheti ki és ő is szüntetheti meg. Ez a szabály. Pont.
      2. Az ezen időszak alatt meghozott rendeletek ilyenkor 15 napig élnek, 15 nap után automatikusan hatályukat vesztik, de az országgyűlés feles (!) többséggel azok hatályát meghosszabbíthatja.
      3. A Kormány (Fidesz) azonban nem hozza be időben a rendeletek meghosszabbítását az országgyűlés elé – és ez az első trükk – hogy bekövetkezzen az a helyzet, amelyben késlekedés miatt mindjárt megszűnnek a meghozott mindenki által támogatott rendeletek hatálya.
      4. Ahelyett, hogy hétfőn avagy kedden beterjesztették volna az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot a rendeletek meghosszabbításáról, – hogy azt feles többséggel a parlament azonnal elfogadhassa -, ahelyett múlt pénteken, március 20-án egy olyan javaslatot nyújtottak be, melyben szándékosan kétharmados döntést igénylő rendelkezéseket is elhelyeztek.
      5. Most joggal merül fel a kérdés bennetek, hogy, ha úgyis megvan a kétharmaduk minek ez a cirkusz? És itt jön egy új csavar: ezzel a kormány előállította azt a helyzetet, hogy ezen a héten döntés csak akkor születhetett volna, ha az országgyűlés négyötödös döntéssel eltér a házszabálytól. (Azért kell eltérni a házszabálytól, mert kétharmados döntéseket igénylő rendelkezéseknél azonnali döntéshozatalra csak így van lehetőség.)
      6. A kormány mindezt azért tette, hogy az ellenzék a házszabálytól való eltérést ne adja meg s így képviselőiket felelőssé tehessék a kialakult helyzetért. A kormány ugyanis tudta, hogy az ellenzéki képviselők a házszabálytól való eltérést nem adhatják meg, mert ezt szavazóik a kormány olyan támogatásaként értékelnék, amely annak a járványhelyzet kezelésén túlmutató teljhatalmat biztosít.

    A Fidesz arra számított, hogy ezt a bonyolult jogi helyzetet amelyet direkt mesterségesen állított elő, a közvélemény nem tudja igazán értelmezni és ezért elfogadja a Fidesz propagandáját.

    Az ellenzék azonban mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, hogy mi volt a kormány valódi célja egy járvány idején, amikor társadalmi összefogásra és szolidaritásra lenne szükség.

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Marta Brash

    2020.03.24 23:38 at 23:38

    Jo osszefoglalo – kar, hogy pont az egybites nyugger-fidesz szavazok tudataig nem jut el az osszefoglalo lenyege es ertelme – ok csak annyit vesznek majd le az „adasbol”, hogy megint lehet egy jot Gyurcsanyozni. Sajnalom az orszagot – de ahogy felvazolodik a helyzet, mar latszik, hogy a fideszt sem fogja elkerulni a koronavirus – lasd a fegyelmezetlen kepviselot, aki bejott a Hazba, agyonfertozni a tobbieket, partallasra nezve fuggetlenul. (de azert sokkal jobban kitolva a fideszesekkel, akik kozott uldogelve egy gombnyomas miatt szetfertozhette az egesz tarsasagot.)

  2. Eszter Sipos

    2020.03.25 07:30 at 07:30

    én nagyon sajnálom hogy ezt kell írnom nem hiszek Kunhalminak én koromnál fogva és paraszti ésszel gondolkozva az a véleményem hogy itt az folyik ki tud nagyobbat rúgni a másikba nem mi vagyunk fontosak.Ha a Fidesznek szándéka van az ellenzéknek is most lett volna alkalom az igaz hazafiságra de ezt el játszotta az ellenzék .Eddig is úgy viselkedtek hogy hátha le tudnák váltani Orbánt minden áron.Hisz ha vége lesz ennek a nagy bajnak és nem jól szerepel a kormány a nép le fogja váltani,de sajnos ezt Kunhalmiék nehezen tudják ki várni mert nem is biztosak benne.

  3. Patartics László

    2020.03.25 17:28 at 17:28

    1 Az ellenzéknek már korábban is ki kellett volna mondania sőt ordítania, hogy együttműködésre és szolidarításra szükség van. Ezzel egyetértenek. Hangsúlyosan! Aztán hozzátenni, hogy ehhez nem kell erőszak, hadsereg, különleges hatalom mert ezek nem gyógyítanak és az immunt sem erősítik.
    2 A rendkívüli intézkedés az lenne, hogy karantén helyett napozásra figyelmeztessenek, szájmaszk mellett D-vitamint osztogassanak. Osztogassák rendkívüli módon! A D-vitamin kiemelkedően fontos hasznosságát kéne szorgalmazni, ezt nem lehetne visszautasítani.
    3 Az ellenzék tulajdonképpen belezavarta a kormányt a hatástalan intézkedésekbe azzal, hogy csak azt hangsúlyozta, hogy nem tett meg mindent. Megkapták.

  4. Szász+Tamás

    2020.04.10 14:34 at 14:34

    Úgy van!! Kedves Kinyó Norbert! – ez egy igazi rámutatás a lényegre, Kunhalmi Művésznő részéről!Ez egy összeszedett iromány a javából!Ilyeneket szeretnék olvasni,ha kicsit hosszabb időre bekerülök majd,valamelyik elmegyógyintézetbe.De miről is szólt az egész? – már nem is emlékszem! – talán rágalom mániáról? – nem -nem,rágalom áriáról,ez az,mert azt többször is olvastam/valaki ezt nagyon megfogalmazta/.Így van ez,mikor egy vidéki hozzászólónak komoly szövegértési problémái vannak! Inkább üdvözlöm Kunhalmi elvtársnőt!/mert Ő mszp – s ugye ?/Nagyon tetszett a múltkori kaszkadőr,és színészi alakítása,+ még ez a”rámutatás”! Csak kérdezem? – lehet kérni az” önök kértékben” ismétlésként,ha ide – oda szeretném szeretteimnek elküldeni ilyen -olyan alkalmakra? De ez még akkor is kevés/talán/ a következő kormányváltáshoz?!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük