Connect with us

Kiemelt hírek

Kunhalmi Ágnes szerint ez a baj az oktatással

Megosztás

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, senkinek, se a gazdagoknak, se a középosztálybelieknek nem jó a Fidesz által kialakított oktatási rendszer.

Megosztás

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, senkinek, se a gazdagoknak, se a középosztálybelieknek nem jó a Fidesz által kialakított oktatási rendszer.

Legfontosabb a szakmai alap és a szolidaritás

Változtatni kell, olyan oktatáspolitikára van szükség, amely szakmai alapon áll, a szolidaritás jellemzi – közölte, jelezve, hogy az ellenzék ehhez kér felhatalmazást a jövő tavaszi országgyűlési választáson. Az ellenzéki politikus bírálta a kormányzati ifjúságpolitikát is, mondván, a gyes és a családi pótlék nem emelkedett az elmúlt években, elmélyült a lakhatási válság, minden negyedik-ötödik fiatal el akarja hagyni az országot.

Az oktatási rendszerről azt mondta,

a kormánynak nem fontos a jövő, az, hogy mi van az ifjúsággal.

A képviselő szerint

Ismertetése szerint az EU-ban 2012 és 2020 között a diplomások aránya 35-ről 41 százalékra emelkedett, míg Magyarországon csak 31 százalékra nőtt. Minél magasabb az egyén iskolai végzettsége, annál jobban tud alkalmazkodni a gyorsan változó világhoz – érvelt amellett, miért van szükség több diplomásra.

A szocialista politikus beszélt arról is, hogy nagymértékben visszaesett az érettségizők száma. 2011-ben 142 ezren, 2021-ben viszont csak 111 ezren érettségiztek – mondta.

A társelnök tragédiának tartja a tankötelezettség korhatárának 18-ról 16 évre történő leszállítását. Elmondta, 2011-ben a 18 éves korosztály 80 százaléka járt iskolába, 2018-ban már csak 66 százaléka, 85-90 ezer gyerek esett ki az oktatásból.

Azon véleményének is hangot adott, hogy a Fidesz-kormány gyakorlatilag lenullázta a hátrányos helyzetű gyermekek diplomához jutásának esélyét.

Kunhalmi Ágnes a nemzeti együttműködés rendszerének elmúlt 11 és fél évét a magyar történelem egyik legkorruptabb rendszerének nevezte.

Ismertette Kunhalmi Ágnes gondolatait a Respublika.hu.

Kapcsolódó

Kunhalmi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük