Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Kúria: törvénysértő a hajóskapitány óvadéka

megrázó felvétel a hableány tragédiájáról
Megosztás

Törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében – mondta ki a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában. A konkrét ügyben a kényszerintézkedés változatlan maradt.

A 33 utasból hetet sikerült kimenteni

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük.

Az ügyben vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőeljárás a Viking Sigyn kapitánya ellen. Az alsóbb fokú bíróságok úgy döntöttek, hogy a gyanúsított 15 millió forintos óvadék ellenében Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá kerül, nyomkövetőt kell viselnie, és hetente kétszer köteles jelentkezni a nyomozóhatóságon. Ezután kérte a legfőbb ügyész a Kúriát, hogy mondja ki: törvénysértő a bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntése.

A védő szerint közellenséget csináltak ügyfeléből

Az ügyészség többek között a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva kérte a 64 éves ukrán hajóskapitány letartóztatását. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény ugyanis nagy tárgyi súlyú, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a magyar hatóságok előtt nem volt ismert a gyanúsított magyarországi tartózkodási helye. Az ügyészség hivatkozott a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyére is, mert a gyanúsított a baleset után adatokat törölt a mobiltelefonjáról.

Ezzel szemben a védelem egyebek mellett azzal érvelt, hogy a hatóságok előtt ismert a hajóskapitány magyarországi tartózkodási helye, és nem törölt adatokat a mobiltelefonjáról. A védő hétfőn a Kúrián megjegyezte azt is, hogy közellenséget csináltak ügyfeléből, holott ugyanúgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint bárki mást.

A Kúria határozata elvi jellegű

A Kúria szóbeli indoklásában hétfőn kifejtette: az alsóbb fokú bíróságok döntései azért is törvénysértők, mert a bűnügyi felügyelet elrendelésének az alsóbb fokú bíróságok döntései szerint sem álltak fenn a feltételei. Azt ugyanis csak szökés, elrejtőzés veszélye esetén lehet alkalmazni, a bizonyítás megnehezítésének veszélye esetén nem. Az óvadék a bűnügyi felügyeletet biztosítja, tehát ha bűnügyi felügyeletet nem lehet elrendelni, akkor óvadéknak sincs helye – mondta ki.

Kitért arra is, hogy az alsóbb fokú bíróságok szintén rögzítették a letartóztatás mellett szóló érveket, így például azt, hogy nélküle az ukrán hajóskapitánynak van lehetősége arra, hogy kikerüljön a magyar hatóságok látóköréből.

A Kúria határozata elvi jellegű, csak a törvénysértést állapíthatta meg, a konkrét ügyben a kapitány ügyében elrendelt kényszerintézkedés változatlan maradt.

Segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják az ukrán kapitányt és őrizetbe vették

A rendőrség honlapjára hétfőn felkerült közleményben emlékeztettek: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a május 29-ei dunai hajóbaleset miatt vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetése miatt folytat nyomozást, és a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók hétfőn őrizetbe vették a kapitányt, akinek a kihallgatása segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt jelenleg is tart – írták.

A hétfői őrizetbe vétel és az újabb gyanúsítás azután történt, hogy a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában törvénysértőnek minősítette az alsóbb fokú bíróságok döntését, amellyel óvadékot engedélyeztek a hajóskapitánynak.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük