Connect with us

Kerítésen innen

Kurultaj: Magyar Törzsi Gyűlés Bugacon

Megosztás

A szervező Magyar-Turán Szövetség közel 200 ezer látogatót várnak az idei, hetedik Kurultajra, a Magyar Törzsi Gyűlésre.

Kurultaj
Megosztás

A szervező Magyar-Turán Szövetség közel 200 ezer látogatót várnak az idei, hetedik Kurultajra, a Magyar Törzsi Gyűlésre.

Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét augusztus 12. és 14. között tartják

2007-ben Bíró András Zsoltnak, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójának kezdeményezésére szervezték meg az első modern kori Kurultajt, mely mára a lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának legnagyobb közös ünnepévé nőtte ki magát. 

Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokonnép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek, köztük Attila és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak. A Bugacon tartott rendezvényen a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mellett 27 nemzet miniszteri szintű delegációja is részt vesz.

A háromnapos programsorozaton látható lesz a világ legjobb lovasíjászainak bemutatója, nomád és lándzsás lovasharc, solymászat és agarászat, felelevenednek az ősi erőpróbák, de a bothúzó és az övbirkózó nemzeti bajnokság is a Magyar Törzsi Gyűlés keretein belül zajlik majd. 

A Kurultaj egyik fő látványossága a grandiózus nomád vonulás lesz

Csaknem ezer harcos mellett nők és gyerekek, valamint haszonállatok vonulnak fel a lovasnomád hagyományok szerint korhű öltözékben és felszerelésben. A rendezvényre felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád szállás is, amely hűen érzékelteti a honfoglalás korát.

A hadi programok, kulturális- és sportesemények mellett a nagy előadósátorban a magyar őstörténetről és a lovas-nomád civilizációról szóló tudományos-ismeretterjesztő előadásokon is részt vehetnek a látogatók elismert történészek, antropológusok, genetikusok, régészek és etnográfusok tolmácsolásában.

A kiállításokon láthatóak lesznek a szarmata, avar, hun és legfőképpen a honfoglaló magyar nép régészeti és antropológiai kincsei, a világ legnagyobb szétszedhető Atilláról elnevezett jurtájában pedig a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével létrehozott hun tárlatot nézhetik meg az érdeklődők. Ennek ékessége egy életnagyságú, makett lovon ülő, régészeti leletek alapján rekonstruált, felfegyverzett hun harcos alakja lesz.

Részletes program

(MTI)

A magyarok kimenetele

Friss híreink

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Lezsák Sándor: a türk és hun tudatú népek közösségformáló erejét erősíti a Kurultaj | Városi Kurír

  2. Pingback: Kövér László elszabadult - Volt amikor a Kelet, máskor a Nyugat "harapott belénk" | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük