Connect with us

Sport

Megduplázott esélyek

változnak a kajak-kenu kvalifikációs szabályok
Megosztás

Megszoktuk, hogy a szabályok nem nekünk kedveznek, a magyar sportoló tarsolyban hordja a balsorsot, mely régen tépi – éppen ezért most nem kis zavarba hoz minket a NOB szabályváltoztatási szándéka, mely a kajak-kenu esetében nekünk előnyösen alakítaná a kvalifikációs szabályokat. Meglepő, de ilyen is van, éljünk vele, ha elfogadják!

Arról lenne szó, hogy Vékássy Bálintot, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát idézzük, miszerint „A minket legjobban érintő kérdés, régóta vágyott változás is egyben. Mi nem mertük eddig felhozni, mert ránk sütötték volna a bélyeget, ti több érmet akartok nyerni. Irigykedve szemléltük az atlétákat és az úszókat, mert ők két magyarral lehettek ott a rajtnál egy-egy olimpián, míg nálunk csak egy hajó indulhatott. Két négyes nem lehet ott a tokiói rajtnál, de két páros igen, és egyéni számban is két magyar indulhat. A két hazai legjobbnak válogatón, hatalmas küzdelemben kellett eddig eldöntenie, hogy ki lehet ott az olimpián. Most az olimpián egymás közt meccselhetnek, és a világgal, és most a vesztes akár olimpiai ezüstérmet kaphat, nem pedig semmit, mint ahogy korábban történt.”

Tehát akkor dióhéjban arról van szó, hogy egy indulóról kettőre növelték a kvótát kajak-kenuban, és mivel ebben a sportágban valóban gyakorta magunk mögé utasítjuk a világot, két magyar induló tényleg duplázza az esélyeinket az olimpiai érmekre. Az intézkedés jó a NOB-nak is, hiszen ezzel a módszerrel élesedik a versenyhelyzet, javul a játékok minősége, élvezetesebbek lesznek, emelkedik a színvonal – és, ha azt vesszük, hogy egy olimpián a legjobbaknak kell indulniuk, az eredmények is reálisabbak lesznek, az esélyek is javulnak. Hiszen a Véletlen nagy úr, nem úgy dolgozik, hogy országonként egy-egy kiemelkedő tehetséget pottyant le minden sportágban, van ország, ahol ugyanabban a számban kettő-három is születik, másokban egy sem, mi van, ha mondjuk a világ két legjobbja történetesen honfitárs? Eddig csak az egyikük lehetett olimpikon, mostantól mindkettő megkapja az esélyt.

Jobb ez így, szebb ez így, de még igazságosabb is.

A döntés még nem végleges, egyelőre nem vésték kőbe, a NOB még nem ütötte a tervekre hivatalosan a pecsétet, de erre minden esély megvan, már csak a részletek tisztázása maradt hátra.

És ha ez meglesz, elkezdhetnek készülni a bajnokaink: ugyanis a jövő évi világbajnokságot Szeged rendezi augusztusban, ott már lehet kvótákat szerezni a tokiói olimpiára!

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Hat magyar kajak-kenu aranyérem Belgrádban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük