L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok, felnőtteket, akikből bármi lehetett volna (2.)

Óriási hiba a tanköteleskor leszállítása

-Mit gondol a tankötelezettségi korhatár 16 évre történő leszállításáról, saját munkájában mit jelent ez?

-Óriási hibának tartom.
Most tömegével vannak a falvakban olyan gyerekek, akik alapkészség-hiányosan, szakma nélkül várják otthon, hogy a közmunkába belenőjenek. A hídprogram sem segít. Számomra a 16 évesen kikerülő gyerek ugyanaz a kategória, mint a magántanulóvá váló, vagy lemorzsolódó. Nem kész, hanem félbehagyott. A 16 éves tankötelezettség nem más, mint az állam felelősségének átruházása egy olyan társadalmi csoportra, akiknek a gyerekeivel az oktatási rendszer kudarcot vallott. Minden szempontból óriási hiba, főleg nemzetgazdasági szempontból.

-Mit jelent ma nőnek lenni a szegregátumban? Hogyan látja a lányok, asszonyok helyzetét a mélyszegénységben élő térségekben, van esélyük arra, hogy megtanuljanak, tiszta szívből mosolyogni, nevetni?

Sajnos, a lányok előtt továbbra is ez a „karriertörténet” jellemző.
Sokan befejezik közülük a 16. évük betöltése után az iskolát, és szakképesítés nélkül, a szokások adta keretek között már az is óriási eredménynek számít, ha nem 18 év alatt szülnek. Ezen a téren is több pontú beavatkozás szükséges, a tanulás mellé a családi átörökítés és a szegénység hatásainak kezelését is be kell emelni. Az anyjuk sorsának ismétlése erős, ez a minta megy át, családtervezésben, gyereknevelésben, viszonyulásokban, problémakezelésekben. Ezt (sem) lehet a szülők helyzetének ismerete, és az arra való ráhatás nélkül megoldani, ha az üzenetet, a változást nem erősíti meg a család, a közösség, az oktatás önmagában semmit sem tehet.

-Ön egy civil szervezet vezetője. Mit jelent ma civilnek lenni Magyarországon?

-Egy olyan civil szervezetnek a vezetője lenni, ami az állam működési hézagaiban dolgozik, demokráciadeficittel érintett területeken, nem egyszerű. Pláne nem, ha ezt az ember a nyilvánosság előtt végzi. Mert munkájával minden nap azt mutatja, hogy baj van, az állami sikerkommunikáció mellett egy másik világ is létezik, ahol az állam sikertelen. A szakpolitikai kritika eltűnt, ma csak pártpolitika van, aminek az üzenete egyszerű: vagy velünk, vagy ellenünk.

Ha nem velünk vagy, ellenség vagy. Nem számíthatsz támogatásra. Ha más támogat (pl. külföldről) meg inkább ellenség vagy. Nehéz most, mindenki próbálja túlélni, a civileknek is vannak túlélési technikái, és ezek jellemzően nem összefogást erősítők.

-Az alapítvány programjai élvezik -e a kormány támogatását, egyáltalán, miből élnek, dolgoznak? Tudom, a Soros alapítványtól is kapnak támogatást. Soros ügynöknek tartja magát?

Az alapítvány öt közhasznú (állami) feladatot lát el.
Az egyik oktatási, van egy alapfokú művészeti iskolánk. Ennek, mint minden OM számmal rendelkező intézménynek, állami támogatása van, és még erre a tanévre meghosszabbított velünk az EMMI egy kiegészítő támogatást is, köznevelési megállapodás keretében. Mindez a költségvetésünk harmadát jelenti. Az összes többire, még az oktatáshoz tartozó tanodára is nekünk kell a forrást előteremteni, nem beszélve a szociális, munkahelyteremtő, közösségfejlesztő feladatok finanszírozásáról, a folyamatos fejlesztésekről. Céges és civil támogatások teszik ezt lehetővé, szerencsére sokan segítenek bennünket.

Vannak pályázatok is, sajnos, az állami rendszeren keresztül elérhető uniós forrásokat nem tudjuk elérni, a pályázatainkat rendre elutasítják. Így maradnak a külföldi pályázatok, többek között vannak OSI-s (Soros) pályázataink is. Ebből most van egy, amiben a szociális munkához szükséges adománygyűjtésünk fejlesztése folyik, és egy másik, aminek a keretében figyelemkoncentrációt fejlesztő gyakorlatokból dolgozunk ki egy feladatbankot, alsós gyerekek számára. Ezek lennének ügynöki tevékenységek? Szerintem nem.

Miért nem jönnek a szegregátumba politikusok?

-Nem tudom, szereti-e a focit? El tudja azt képzelni, hogy egyszer olyan miniszterelnöke lesz az országnak, akit a mélyszegénységben élők sorsa jobban érdekel, mint a magyar foci? Meglepődve olvastam egyébként, hogy a mai magyar politika szereplőivel nem nagyon találkoznak a szegregált utcákban. Szociális szakemberként, mit gondol, miért van ez így?

-A foci iránt sosem érdeklődtem különösebben.
Azóta meg, mióta ennyit költenek rá, miközben máshol ezerszer fontosabb helye lenne, ami élhetőbbé tenné az országot, kifejezetten idegesít. Eddig nem volt olyan miniszterelnökünk, akinek a hobbijára ennyit költöttek volna…Igazából azt sem tudom, a korábbiaknak mi volt a hobbija. És talán az úgy volt jó. Aki egy ilyen posztra kerül, annak a gondolkodását más szempontoknak kell szerintem meghatároznia.

Hogy miért nem jönnek a szegregátumokba politikusok? Mert nem akarnak szembesülni a hibákkal, a megoldatlan problémákkal. Ha mégis elmerészkednek, a látogatásaikat a rendszeren belül szervezik, amiben a helyi szereplő is meg akar felelni a „felülről” jött látogatónak, így egy problémamentes képet mutat, eljátssza a „minden rendben” színjátékot, és reméli, hogy jutalom jár majd érte. Amit többnyire ma meg is kap, aki „jól viselkedett”.

-Számos kérdésem lenne még, talán egyszer még azokat is feltehetem. Ha megengedi, két magánjellegű kérdéssel zárnánk a beszélgetést. Olvastam, hogy január 19-én, a fővárosban nyílik meg kiállítás a képeiből. Hogyan jut mindenre ideje, mikor szokott festeni? A másik kérdésem egy örömteli eseményhez kapcsolódik: december végén megszületett az első unokája, Andráska. Gratulálunk a családnak, legyen sok örömük a kisfiúban. Mondana pár szót arról, milyen érzés nagyszülőnek lenni?

– A rajz és az írás egyfajta ventilálás nálam. Ezzel teszem rendbe a lelkemet,
ebből rakom össze magam újra és újra. Nem sok időm van rá, de próbálok azért kicsit szánni erre is. De ennél is fontosabb a család, a biztos háttér. A férjemmel 37 éve élünk együtt, két gyermekünk van, és most született meg az első unokánk. Mindenki azt mondta, nagyszerű érzés… és ezt meg tudom erősíteni. Öröm látni a lányunkat anyaszerepben, a piciért meg rajongunk máris, pedig még csak három hetes. Minden perc nagyon értékes számomra, amit velük tölthetek.

Az interjú első része

L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok, felnőtteket, akikből bármi lehetett volna