Az ovisokat terrorizáló Lacikától a magyarok “nemmimagyar” felét sakkban tartani igyekvő első számú közszolgáig

Volt nekem egy ovis társam, K. Lacika. Lacika a nála gyengébbeket folyamatosan terrorizálta, a hosszú hajú lányok hajába bogáncsot szórt, húsvét előtt, amikor három kis nyuszit hoztak az oviba, az egyiket egy nyakára tekert vékony kendővel, kitartó lelkesedéssel és nagy ügybuzgalommal igyekezett megfojtani, s Lacika amúgy elképesztően trágár módon gagyogott s ragyogott.

Egyszer egy szülő határozottan megkérte őt, hogy fejezze ezt be,

attól kezdve pár napig nem is hangzott el semmiféle genitália, senki nem lett felszólítva, hogy koitáljon az éjjeli pillangóként elkönyvelt édesanyjával, megszűnt, hogy valamennyiünknek, vagyis a többi ovisnak a szexuális orientáltságát (bruhaha, mintha már lett volna) kizárólag az azonos neműek közötti párkapcsolatot előnyben részesítők leírására szolgáló fradista B-közép közkeletű szavával nevezze meg, elmaradt a legdurvább sértésnek szánt, s a felekezeti hovatartozást a büdös jelzővel kiegészítő vallási konnotációjú leírás, amely még annak az ovis társunknak is kijárt, akiről nemcsak tudható volt (már akkor!), hogy a vasárnap délelőttjeit a terézvárosi Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban tölti, s aki a húszas éveinek vége felé kitántorgott Magyarországról, egyenest Dél-Amerikába, hogy a Loyolai Szent Ignác alapította Jézus Társasága (Societas Jesu) szerzetesrendben találja meg lelki nyugalmát, továbbá hogy a későbbiekben, egészen tragikusan korán bekövetkező haláláig a zsidó-keresztény társadalmi és szociális párbeszéd előmozdításában tegye hasznossá önmagát. S visszatérve a mi Lacikánkra, ettől kezdve az Örökkévaló sem tekintetett többé valamiféle antropomorf lénynek, mintha csak a szaporodás és a sokasodás első biblikus parancsolata a világ Teremtőjét illette volna.

Az idillikusnak mondható édenkerti hangulat egészen addig tartott, amíg egyszer Lacika édesapja jött a fiáért

Ekkor Lacika egy óvatlan pillanatban az édesapja mögé rejtőzött, aztán a jótékony, óvó-féltő takarásból elődugva fejecskéjét, minden addig hallott és addig még nem hallott trágárságát rázúdította mindenkire, óvónőkre, apukákra, anyukákra, nagymamákra, nagypapákra, s ránk, az ovis társakra, akiket a nagyobb nyomaték kedvéért az apukája testét élőpajzsként felhasználva, s mögé rejtőzve a keze ügyébe kerülő játékokkal, favonatokkal, autókkal vagy építőkockákkal hajigált meg.

Mindez most azért jutott az eszembe, mert Orbán Viktor egy-két hete belekezdett ebbe a libernyákozásba,

amit sokan kikértek maguknak, s akadt kiváló nyelvész, Kálmán László, aki szociolingvisztikai összefüggésekre támaszkodva az alábbiakat írta le ezzel kapcsolatosan (amúgy teljes joggal és találóan):

„Ha egy miniszterelnök ezt a szót használja, akár tudatosan, akár csak kicsúszik a száján, akkor ezzel a csoporttal azonosul. Nem én azonosítom velük, hanem ő magát. Az »elemzők« beszélhetnek populizmusról, autokratikus hajlamokról, nacionalizmusról, maffiaállamról vagy akármiről, ő maga ezennel a csőcselék legaljába sorolta be magát.”

Ám Orbán, mint a mi Lacikánk,

egy vagy két hét pauza után a múlt pénteken a közszolgálatinak csúfolt, ám a legalja pártszócsőként teljesítő rádióban, mint a kis gyáva Lacika, apukája háta mögé rejtőzve, ahogy Viktorka a privát rádiója mögé bújva, újra belefogott a libernyákozásba, igaz, új elemmel gazdagítva, s immár „a libernyákék nézőpontját” határozottan szembeállítva „a magyarok nézőpontjával” (11.58-tól 12.10-ig), vagyis végső megoldásként nyilvánvalóvá téve, hogy a libernyákok nem magyarok.

Egyrészt Orbán egy gyáva alak!

Tudja, hogy az őt szakmányban kérdező mikrofonállvány nem fogja azt mondani, hogy ez itt a közrádió, ezt a hangot tessék mellőzni, máskülönben ide nem tetszik betenni a sáros csizmatalpát. Másrészt azt is tudja, hogy hiába kérném ezt a pártszócsőt és annak fizetett keretlegényeit, hogy egyszer, kizárólag csak egyszer, nem fél órán át, csak három percre engedjenek engem is megszólalni, hogy beszélhessek – ahogy egy barátom mondta – a „bumburnyákról”, aki viszont az én nézetem szerint áll szemben a kulturálisan és civilizatorikusan értékelhető európai és magyar hagyománnyal, s azonosul azzal a Kálmán László által használt „csőcselék-nézőponttal”, amelyet minden igyekezetével etetni és kiszolgálni óhajt, az ő kedvükre, örömükre és elégedettségükre. Immár orbáni ánuszokba mint öröklakásokba bebútorozott szellemi verőlegények használják az orbáni nyelvújítás édes gyümölcsét, s immár a falka egymást túllicitálva igyekszik egy pársoros publintásban minél többször leírni a szót, mert így lehet majd osztályrészük érdem, név, rang, ordo.

Hírfolyam>>>>>>>>>>>>>>>

Mindenesetre irigylem őket: könnyű ma Magyarországon „jobboldalinak” lenni, miközben halvány lila dunsztjuk sincs arról, hogy mi valójában a jobboldaliság

Az egyik igyekvő a köreikben a SZFE-t „hüllőkeltetőnek” nevezi, nemi eltévelyedést és aberrációt emleget, meg persze „kútmérgező libernyákokat”, indexes „kis libsiket”, a magyarokkal szembeállítja Alföldi Róbertet meg Upor Lászlót, meg másokat, akiket nem szeret, meg duzzogó „kis libsiket” emleget, akik visszaküldik a lovagkeresztjüket (Orbán vetése rekordidő alatt beért!), pajtásoknak szólítja meg a hallgatókat, pupákoknak, és elrendeli a pofabefogást, mert a diákoknak kuss! Szépen hullámzó, magukért beszélő, a saját civilizatorikus és verbális hagyományából gazdagon merítő, ismert nyelvi leleményekben gazdag sorok:

„Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos? Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem. Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok? A kormány sem szól bele, milyen grimaszokat vághattok a színpadon.”

Szóval könnyű Magyarországon jobboldalinak lenni. A mai magyar jobboldaliság hitvallásának legfontosabb hittételei az alábbiak:

  • Wass Albert a valaha létezett legnagyobb író.
  • Trianon a valaha létezett legnagyobb fájdalom.
  • Horthy a valaha létezett legnagyobb államférfi.
  • Orbán a valaha létezett legnagyobb vezér.
  • Soros a valaha létezett legnagyobb Sátán.

Aki libernyákozik, pupákozik, hüllőkeltetőzik, „kis libsizik”, s kusst rendel el a vezér nyugalmáért, az magyar, aki nem ezt teszi, az „kútmérgező libernyák”, avagy kútmérgező libernyákbérenc.

És zárójelben:

az a szellemi-mentális pusztítás, amit itt a valaha létezett legnagyobb vezérük felhatalmazásával és személyes példamutatásával végrehajtottak – ahogy ez annyiszor megesett már a magyar történelemben – elmondhatatlan és generációkon át tartó, helyrehozhatatlan károkat eredményez, semmi egyebet.

Forrás

gyilkos

Egy hozzászólás itt: “Az ovisokat terrorizáló Lacikától a magyarok “nemmimagyar” felét sakkban tartani igyekvő első számú közszolgáig

  • Avatar
    2020.08.09 - 15:12
    Közvetlen hivatkozás

    És ez miniszterelnök ? Szegény ország ! Ettől az egyéntől a falu bolondja is emberségesebb ! ! !

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük