Connect with us

Ez a nap

Lakásár-varázs, merre tovább?

ingatlan
Megosztás

Ahogy arról mi is írtunk a napokban, egyre fékezettebb habzásúvá válik a budapesti lakáspiac. Egyenlőre nincs még baj, de a tendencia nem úgy tűnik, hogy a lakások eladóinak kedvezne.

Mi mennyi?

„Kevesebb mint 10 ezer használt lakás talált gazdára az első félévben Budapesten, ez jelentős, 46 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest a hivatalos adatok alapján. A fővárosi használt lakások átlagos 720 ezer forintos kínálati négyzetméterára május óta stagnálva elérte a tetőpontot, ami pedig a saját célra vásárlóknak kedvezhet, olvasható az ingatlan.com elemzésében.
Végét járja a budapesti lakáspiacot korábban jellemző pörgés, Budapesten a KSH szerint majdnem felére zuhant a forgalom. Az első félévben a fővárosban 9941 használt lakás kelt el a hivatalos – egyelőre még nem teljes körűen feldolgozott – adatok szerint, ez 46 százalékos csökkenés éves összevetésben. Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője ugyanakkor arra számít, hogy a végleges adatok feljebb húzhatják az elsőre durva visszaesésről tanúskodó számokat.” írja témával fogalalkozó cikkében a Napi.hu

Voltak figyelmeztető jelek

Nem mondhatjuk, hogy az ár és érdeklődés csökkenés váratlan lenne, hiszen már a nyáron is érezhető volt, hogy változás jöhet.

„A budapesti lakáspiacról részben az új, magas hozamú államkötvény nyári megjelenése miatt a befektetési célú vásárlók egy része eltűnt. Az áremelkedés megtorpant, ami pedig a saját célra vásárlóknak kedvezhet, növekedhet a mozgásterük egy-egy alku esetén. Árcsökkenésre azonban egyelőre még nem lehet számítani, a legfrissebb adatokból inkább az látszik, hogy elérték a plafont a budapesti használt lakások árai,” mondta az oldalnak, Balogh László az ingatlan.com elemzője.

Fontos tehát kiemelni, hogy egyenlőre még nem zuhannak az árak, de látszik, hogy hamarosan megfordulhat a jelenleg még érvényes tendencia.

Eredeti cikk Napi.hu

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük