A közmédiához tartozó MTI megtagadta, hogy bíráló hírt tegyen közzé a homoszexualitást betegségként bemutató köztévés műsorról. A távirati iroda szerint a “közmédia jóhírnevét sértő” közleményt indoklás nélkül visszadobhatják.


Állapot? Betegség? Torzulás?

Pénteken az LMP levélben küldte át a táviratirodának saját, előre megírt OS-közleményét, amelyben arról akartak hírt adni, hogy a Médiahatósághoz fordulnak a M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés… című műsor miatt.

Szerdán a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, az M5-ön lement az Ez itt a kérdés… című műsor, melyben azzal foglalkoztak hogyan lehet gyógyítani a melegeket, írja a 444.

Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: »Ugyan, kit érdekelnek ők?«

– idézi a cikk a műsor felütését. Ezután rátérnek a műsor lényegére: szerintük vannak olyanok, akik szabadulnának ettől a helyzettől, de nem tudják hogyan.

Nem tudják azt sem, kihez fordulhatnak segítségért, mert minden, elvileg az ő érdeküket képviselő szervezet, közösség azt mondja: »Fogadd el a másságodat, és fogadjanak el téged is a másságodért! Ez az egyetlen út.« Arra a legkevésbé sem gondolunk, hogy ezek az embertársaink vajon milyen szenvedéseken, lelki válságokon mehetnek keresztül. És sokan közülük nem szeretnék elfogadni, hogy ennek már mindig így kell lennie. Nem akarják elfogadni, hogy mindez megváltoztathatatlan. Valóban az volna?

A műsor viszont végig azt hangoztatta, hogy egyfajta melegpárti propaganda következményeként „nyugaton” már nem lehet nyíltan beszélni ezekről kigyógyítási próbálkozásokról, Magyarország viszont még szabad ország, itt ki lehet mondani az „igazságot”.

A Vatikán a nők és a melegek felé fordul

Lakner Zoltán közösségi oldalán írta meg véleményét:

“Igazán nem akartam ezekről az emberekről egy szót se szólni, de miután ma mindenki megírta, már úgyis sokkal többen tudják, mint ahányan látták. És bizonyos értelemben talán így is van jól, mert azt hiszem éppen az a lényeg, hogy ez nem véletlen, hanem tendencia, talán egy új szakasz kontúrtalan kezdete.

Azzal kapcsolatban, hogy az állami médiában közpénzből olyan adás készül, amely tudományosan százezerszer cáfolt, leplezetlenül rosszindulatú állításokat közöl a melegekről – a szokásos “betegség/torzulás” duma, az átnevelés/kigyógyulás mint erkölcsileg helyes és gyakorlatilag megvalósítható “megoldás”, a hetero és meleg kapcsolatok érzelmi mélysége eltérésének “mérése”, a melegség mint “divat” voltak a fő műsorszámok – sok mindent lehetne mondani, de legyen mondjuk csak három ellenvetés, illetve összefüggés.

Az első, hogy a közszereplésnek komoly felelőssége van.

Bármilyen kicsi a tovagyűrűző hatása az ilyen kijelentéseknek az érzelmi kapaszkodók, a támogatás hiánya miatt bizonytalanságban, vagy akár tényleges kiszolgáltatottságban, kirekesztettségben, veszélyben élő embereket hozhat és hoz is nehéz helyzetbe. Még nehezebbé teszi, hogy magukra találjanak, őszintén élhessenek, megőrizhessék a méltóságukat, amit szóval és tettel, már pusztán a félelem megélésével amúgy is naponta sérelem ér. Aki ezeknek az embereknek ezerszer cáfolt téveszmék tovább éltetésével árt, mert bennük ebben a formában romboló kérdéseket vet fel vagy a környezetüket bátorítja érzelmi erőszakra, annak volna oka valójában erkölcsi önvizsgálatot tartani.

A második, hogy ez a konkrét műsor persze marginális, de közpénzből megy, a mi pénzünkből.

Azonkívül illeszkedik az államilag előállított fake news terjesztésének tendenciájába, meg az identitások és a magánélet területén vívott politkai harcba. Szóval ez önmagában semmi, de kontextusba helyezve tudatos cselekvés, ártó szándék, politikai haszonlesés, emberi sorsok roncsolása árán. Az ebben való részvételre sem az esetleges saját frusztráció belső mérge, sem az ostobaság nem mentség, ez egy döntés, aminek súlya van.

A harmadik, hogy éppen ezek a tudatosan terjesztett tévhitek teszik annyira tönkre az életet,

hogy aztán mondjuk valaki “szabadulni” próbáljon valamitől, ami ő maga, és ami a boldogsága része, forrása lehetne, s nem árt vele másnak, mondhatni éppen ellenkezőleg.


Annál nagyobb szükség van viszont a valódi támogatásra, a megértő családtagokra, barátokra, osztálytársakra, civil szervezetekre, és a tágabb, erre kész nyilvánosság felelősségvállalására. A tudás átadására. A történeteink elmondására. A segítségre.

Mindig is az marad a kedvenc Pride-transzparensem: A láthatóság nem propaganda. Nem lesz visszabújás.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét