Connect with us

Banánköztársaság

Láng Judit népirtással vádolja a roma és nem roma vezetőket

Megosztás

Vádolom a roma civil -és párt vezetőket a legkisebb településeket is beleértve a napjainkban elkövetett közvetett és közvetlen népirtással, azaz „háborús bűnökkel”!

Bizonyítottság hiányában hét év után megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Farkas Flórián nevével fémjelzett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében. Az 1,6 milliárd forintos programot korábban az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta, sőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) fel is mondta a támogatási szerződést a védhetetlen visszaélések miatt.
Megosztás

Vádolom a roma civil -és párt vezetőket a legkisebb településeket is beleértve a napjainkban elkövetett közvetett és közvetlen népirtással, azaz „háborús bűnökkel”!

A romák helyzete semmit nem változott, sőt rosszabb lett

a rendszerváltozás óta, az utóbbi években pedig kifejezetten kiéheztetés (holodomor) folyik az ország kistelepülésein és a gettókban főleg.

Továbbá vádolom őket a közpénzek eltüntetésével, és a fasisztákkal és nácikkal való akár tudatos, akár tudattalan kollaborálással, mert a politikai passzivitásuk és az, hogy pár ezer forintot sem fizetnek ki a munkatársaiknak sem, mert minden pénzt lenyúlnak -, és ez általánosnak mondható -, eljutott a helyzet a tarthatatlanságik, mert kiszolgálták ezeket az eszméket.
Tömegesen pusztulnak a cigányok. Sokan nem élik meg a 60. életévüket. Nyomor a többszörös köbön!

Gyakorlatilag nem számít, hogy leváltják-e Farkas Flóriánt, az Országos Cigány Önkormányzat vezetőjét, vagy sem. Nagyobb gond a roma civil szervezeti vezetők kettős kommunikációja és egyértelmű hanyag, vagy gondatlan pénzkezelése, és most finom voltam.

Most ezek a vezetők,

akik már a ’70-es, ’80-as évektől ott vannak a roma közéleti felső vezetésben néhány családi klánban, minden rendszert kiszolgáltak, miközben a romák tömegesen éheznek, szervezik a kormány segítségével az agusztus 2-ai roma holokauszt megemlékezést.

Szóval minden pénzt lenyúlnak, így, vagy úgy. Nem beszélve a romák felzárkóztatására szánt pénzektől kezdve, a romák tankönyvekben való bemutatására szánt 50-100 oldalas értekezések kifizetéséig, a szünidei étkeztetések során eltűnt élelmiszerről, impotensek a közkutak elzárásával kapcsolatban, a hepatitis „A” járvány megfékezésével, a csecsemő halálozásban, a közmunka során felmerülő anomáliákkal, és sorolhatnám.

Persze, akinek nem inge ne vegye magára, de nézzetek szerteszét!

Mit tettek a roma civil szervezeti vezetők és a pártvonalon bejutott cigány kisebbségi vezetők a romákért? Most lesz a romák Holokauszt emléknapja augusztus 2-án. Ezek a vezetők ott fognak a Nehru parkban és utána a Páva utcai zsinagógában sírni – ríni, hogy „szegény cigányok”.

Kísértse őket minden holokausztban elveszett áldozat kísértete álmaikban és essen rájuk azok átka is, akik most szenvednek miattuk és fognak meghalni idő előtt a nyomorukban.

Nem csak a II. Világháborúban volt Holokauszt, hanem most is az folyik!

Roma holkauszt

Tömeges kiéheztetés, a ő asszisztálásukkal! És olyan szinten nagy az arcuk és lekezelőek ezek a civil szervezeti vezetők, hogy pár ezer forint fizetés lenyúlásával is, amit már minden roma felső-értelmiségi, aki dolgozott velük tudja -, több száz emberről beszélek -, és a rengeteg, több ezer ingyen- aktivista, akiket arra kérek, hogyha meglátják őket valahol, köpjenek ki a földre minimum!

Akiben még van változtatásra igény, kérem ossza meg a posztot, és kommentben írja meg ha akarja, hogyan verték át, és hogy nem jutott az évek során az egyről, a kettőre mellettük, az ígérgetéseik ellenére.

Le kell váltani ezt a néhány álszent romavezetési családi klánt és bandát!

Tisztességes romák Hajrá! Bátorság! Nincs mit vesztenünk, csak a láncainkat!

BOJKOTT!!!!
NE MENJETEK EL A ROMA HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉSRE!
NEM ADOM A NEVEM AZOKNAK, ÉS TI SE TEGYÉTEK, AKIK UGYANABBA AZ IRÁNYBA VISZIK A ROMA LAKOSSÁGOT!

Láng Judit

Kemény, kopogós mondatok ezek egy kemény embertől. A szerzőt így mutatta be a Pr. Heralld márciusban amikor megkapta a Radnóti  Miklós antirsszista díjat, az egyik legfontosabb civil elismerést:

LÁNG JUDIT író, újságíró, szociális munkás, aktivista. A sorrend tulajdonképpen tetszőleges, hiszen a sokoldalú embernél ezek összefüggnek egymással, egymást feltételezik, erősítik, hangsúlyozzák. Nem elkülönült szerepek, hanem egy ember különböző aspektusai.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük