Connect with us

Bulvár

Lassú enyhülés – de ne számíts hűvösre

Megosztás

Szerdán, enyhülés hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől. A front érkezése előtt, a keleti országrészben tovább fokozódik a hőség, északnyugatra viszont már reggel megérkezik a front szele, ott kissé már mérséklődik a nagy meleg. Az éjszakai zivatarok megszűnnek keleten. Alapvetően napos idő lesz országszerte. Erőteljesebb gomolyképződés, szórványos, kis körzeteket érintő zivatargócok kialakulása délután inkább csak a nyugati, északnyugati határszélen, majd este északkeleten, északon várható.

Megosztás

Szerdán, enyhülés hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől. A front érkezése előtt, a keleti országrészben tovább fokozódik a hőség, északnyugatra viszont már reggel megérkezik a front szele, ott kissé már mérséklődik a nagy meleg. Az éjszakai zivatarok megszűnnek keleten. Alapvetően napos idő lesz országszerte. Erőteljesebb gomolyképződés, szórványos, kis körzeteket érintő zivatargócok kialakulása délután inkább csak a nyugati, északnyugati határszélen, majd este északkeleten, északon várható.

Szél és viharok

Meg-megélénkül, északnyugaton időnként erős lökések is kísérhetik az északias szelet, illetve zivatarok környezetében lehet átmenetileg viharos széllökés.

Éjszaka változóan csillagfényes-felhős ég mellett szórványosan, kevés helyet érintően, de országszerte kipattanhat zivatargóc. Hajnalban, az ország nyugati felén erős északi szél támad. Kelet felé tolódik a labilis, szórványosan zivatarokat is adó légtömeg.

Csütörtökön is túlnyomórészt napos idő lesz, de már országszerte mérséklődik a meleg, igaz délkeleten még így is 30 fok fölé várható a maximum. Nyugat felől egyre nagyobb területen erősödik meg az északnyugati szél.

Reggel keleten is megszűnnek a zivatargócok, országszerte kisüt a nap.

Délután, az északkeleti, keleti és a nyugati, északnyugati határvidéken várható zivatarok kialakulása, míg az ország nagyobb, középső részén zavartalanabb napsütés ígérkezik.

A nyugati, délnyugati térségben kevésbé heves, északkeleten és keleten hevesebb gócok várhatóak, melyeket felhőszakadás, jégeső, szélvihar is kísérhet!

Éjjel a délutáni zivatarok elgyengülnek, de NY-K irányban áthalad egy szórványos esőket, záporokat is adó felhősáv az ország felett. Ebből, hajnalban, a keleti térségben ismét lehet egy-egy zivatargóc.

A Dunántúlon és a középső országrészben erős, viharos lökésekkel is kísért északnyugati szél fúj, de másutt is élénk lesz a légmozgás.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

szerda reggel        +16 – +22,

szerda délután       északnyugaton, északon +28, délkeleten +36,

csütörtök reggel    nyugaton +15, keleten +19,

csütörtök délután   északnyugaton +25, délkeleten +31  fok körül alakul.

További enyhülés is várastó

– Pénteken, nyugaton napos idő, élénk-erős északi szél ígérkezik, míg az ország keleti felén zömmel felhős időben, időszakosabb napsütés mellett ismétlődő zivatarok, esők alakulhatnak ki. Szórványos csapadék várható, nem mindenhol esik.

– Szombaton marad a kettősség: Nyugaton alapvetően napos, idő, mérsékeltebb, de még meg-megélénkülő szél várható. A keleti országrész fölé több felhő ígérkezik és szórványosan, de egyre kevesebb helyen záporok, zivatargócok alakulnak ki.

– Vasárnap, hétfőn nő az előrejelzés bizonytalansága. A hét utolsó és a jövő hét első napján gyakoribb, erősebb felhősödések zavarhatják meg a napsütést és többfelé, de előreláthatólag szórványosan eshet eső is.

– Keddre várhatóan visszatér a napos, nyaralóidő.

– Szerdán, csütörtökön fokozódó kánikulára van most kilátás.

Forrás

Kapcsolódó

enyhülés

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük