“… édes szíveim, rohadt nagy sz@rban vagyunk…”- Pillanatkép 2022 valódi Magyarországáról

Az alábbi eset Budapesten történt -bár ez mellékes, a helyszín lehetett volna bármely magyar település- 2022 augusztusában Magyarországon, abban az országban, ami -egyelőre- az Európai Unió tagországa és vezetői szerint dübörög. Tényleg így szeretjük?

Mindennapi kenyerünket….

A közösségi oldalon találtam az alábbi bejegyzést:

“Tegnap a Westend-ben ebédeltem. Nem szokásom, de így jött ki a lépés. Keleti ízesítésű ebédemet egyedül fogyasztottam egy négyfős asztalnál, így másoknak is volt lehetőségük helyet foglalni mellettem. Elsőnek egy házaspár ült le, ők csak kávét fogyasztottak. Aztán egy középkorú ápolt, disztingvált nő kért helyet mellettem, ő nem fogyasztott semmit. A mellettem lévő asztalnál két tanárnő múlatta hosszan az időt, közben jól elbeszélgettek a tanári pálya napi gondjairól és bajairól. Na, meg a tennivalókról.

Mivel igen nagy hanggal voltak, a beszélgetés végére én is egészen kiokosodtam a tanári pályáról

Ha jól vettem le, akkor a két legfőbb dolog a munkarend avagy éves tanrend megtervezése, és az, hogy az ember ne hagyja, hogy más kollégák a levesébe köpjenek, avagy a fejére kakiljanak. Legalábbis nálam ezt volt a konklúzió. Az egyik tanárnő alig nyúlt az ételéhez.

Mikor mentek el, az asztalomnál ülő nő felpattant és gyorsan megkérdezte, hogy a tanárnőnek szüksége van még a maradékra, (ami egyébként majdnem egy komplett adag volt, hússal, krumplival, uborkasalátával), esetleg elcsomagoltatja, vagy ha nem, akkor ő netán megtarthatná?

A tanárnő kissé szabódva mondott igent, az utóbbi időben láthatóan nem igen kérték még erre

Bevallom, én sem nagyon láttam még ilyet, bár ezen a helyen úgy gondolom, hogy mindennapos lehet. Nem igazán szoktam külső helyeken étkezni, inkább magamnak főzök.

Szóval, a nő átvette a tálcát, rajta az ételsorral és arrébb vonult elfogyasztani.

A tanárnők meg leléptek. Kis idő múltán én is végeztem, de észrevettem, hogy asztalszomszédom itt feledte a vászontáskáját, ezért elindultam megkeresni. Útközben vettem egy üdítőt. Nem sokra rá meg is leltem őt, lelkesen és vidáman falatozta a tanárnő által ott hagyott maradékot. Nem zavartam, csak gyorsan odaadtam neki a tatyeszt, mellé makogva az üdítőt, amit nem értett, de lelkesen megköszönte, aztán sebtében leléptem. Nem kívántam neki jó étvágyat, nem tudom, nem éreztem, hogy ebben a szituációban ildomos lett volna.

Ti is találkoztatok már ezzel a jelenséggel?

Hogy látszólag jól szituált emberek egy közösségi étkezdében arra várakoznak, hogy valaki komolyabb ételmennyiséget hagyjon maga után, amit ők el tudnak fogyasztani?

Egyelőre nem tudom mire vélni a dolgot, erősen tanakodom magamban, de az ilyen jelenséget látva és megélve, azt gondolom, édes szíveim, hogy rohadt nagy szarban vagyunk.”

A kommentekből….

“Rettenetes olvasni ilyen történeteket, még szörnyűbb átélni. Két éve volt, hogy a Podmaniczky utcában a parkoló autókhoz jött egy fiatal fiú és ételt kert. Azt mondta beteg és nem tud dolgozni. Köpni-nyelni nem tudtam csak nyeltem befelé a konnyeimet. Hogy rászoruló volt abban teljesen biztos voltam.”

“Pont arra gondoltam,hogy a tűzijáték árából hány ingyenes ételosztásra tellett volna..”

“A múlt héten amikor tőlem is elkérte egy úr a maradékot, megkérdeztem mit szeretne enni, megvettem neki és tettem mellé egy ezrest. A takarító hölgy látta és megköszönte ő is…és hány ilyen lesz még”

“Tavaly télen a Bazilikánál átéltük ezt a helyzetet, ott a hölgynek egy külföldi turista pár miután látták a szituációt még vettek egy teljes adag ételt és letették az asztalra, miközben a hölgy ette a maradékokat! ”

“Borzasztó volt olvasni már magát a történetet is, és még szomorúbb,hogy ezek szerint ez a jelenség kezd általánossá válni. Ideje lenne ébresztőt fújni, mert odafönn az elefántcsont toronyban vezetőink ide nem látnak le. Hamarosan kezdődik az iskola, hány gyerek megy majd éhesen, uzsonna nélkül nap mint nap.És hány jobban élő gyerek fogja szégyenlősen megosztani velük a sajátját?”

“Igen! Az Árkádba az ételes szinten mindennapos! Sajnos egyre többen várnak arra, hogy maradjon valami a tányérba!”

“Igen. Pont a Westendben mi is. Pizzát ettünk a lányomat, Ő hívta fel a figyelmemet rá, hogy a szomszéd asztalnál ülő nő arra várakozik, hogy mi marad. Hittem is, nem is. Végül szabadkozva, de megkérdeztem hogy nem sértem-e meg a megmaradt 2 szelettel amihez nem nyúltunk. Hihetetlen örömmel és hálával fogadta. Nekem ez akkor jó nagy ébresztő volt.”

“A közember félelmei megsokasodtak, az biztos. A futárok egynémelyike szerint fele a munkájuk. A borászok szerint, a bor, már többedrangú igénnyé vonult hátra a lakosság fontossági sorendjének listáin. A régi alsóközép árfekvések utáni hajsza megszűnni látszik, a csúcsborászat reményeit, az 5-10-ezer ft/ palack árfekvésű termékeik iránti újelit igényei adják. Nehéz elhinni, hogy egy ennyire legallyazott szellemiségű nép, ebben a kiszolgáltatott világban, ahol megszűnt létezni, minden minimális élelmiszeripari tudományát is önellátásra ösztökélni, hogy ekkora nagy lábú igények alatt, össze nem omlik..”

“A jólszituáltságot sugárzó külső a (szebb) múlt ruhadarabjaiból és igényességből adódik. A többi meg… ahova – nem önszántunkból, és nem is saját hibánkból – jutottunk”

“Én azt gondolom, hogy ez csak a kezdet! Sajnos! A jelenlegi helyzet alapján, ez valószínűleg rosszabb lesz. És ez az igazán ijesztő. Tegnap néztem meg egy Friderikusz interjút Békesi Lászlóval. Ha mindaz igaz, ami az interjúban szerepel, márpedig igaz, akkor ezután még sokkal rosszabb lesz ..”

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Friss!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.