Koronavírus
Látogatási tilalmat rendelt el Müller Cecília az összes kórházban – Frissítve!
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
A keddtől hatályos intézkedés vonatkozik a közfinanszírozott és a magánellátókra is
A határozat indoklásában Müller Cecília kifejtette, hogy
„az eddigi járványügyi adatok alapján a Covid-19 megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb betegségben szenvedőket érinti és a fertőzés járványügyi jellegéből adódóan a zártabb közösségekben, intézményekben képes gyorsan elterjedni és nagy számú súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni”.
Vannak esetek azért, ahol biztosítani kell a kapcsolattartást a
„megfelelő védőfelszerelés biztosítása mellett”:
- Súlyos állapotú, végstádiumú beteg esetében az általa megjelölt mellette tartózkodhat
- Kiskorúval ott lehet a szülő vagy a törvényes képviselő
- Állapotos nővel is bent lehet a vajúdás és a szülés alatt az általa meghatározott ember
Frissítés!
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
megtiltotta az egészségügyi, szociális és köznevelési ágazatban a szakmai tárgyú rendezvények személyes jelenléttel történő megtartását.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében azt írta:
az ebbe a körbe tartozó rendezvényeket kizárólag online módon lehet megtartani.
Kivételt képeznek
a közfeladat ellátásához közvetlenül kapcsolódó, online módon nem megtartható rendezvények, ezeket a megfelelő járványügyi megelőző intézkedések betartásával lehet lebonyolítani.
A megelőző intézkedések betartása a szervezők felelőssége
A közfeladat ellátásához szükséges konferenciákat előre be kell jelenteni a megrendezés helye szerint illetékes népegészségügyi hatóságnak, amely a helyszín és a körülmények ismeretében meghatározza a rendezvényen egy időben jelenlévők maximális létszámát.
A hatóságok a rendezvények helyszínein szúrópróbaszerű ellenőrzést végeznek.
Szerző
Friss
- A nagy számok törvénye alapján ki hazudik: Lázár, vagy Vitézy közszolga?
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát