Connect with us

Kultúra

Látogatócsúcs, több mint félmillió fesztiválozó

Megosztás

Biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

Megosztás

Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

Csúcsdöntés

Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre. Idén a szombati (a fő fellépő a Mumford & Sons volt), a vasárnapi (Dua Lipa) és a hétfői (Kygo) nap is teltházas volt és elképzelhető, hogy a keddi zárónap vége felé is kitehetik a „megtelt” táblát.

„A csúcsdöntés annak is köszönhető, hogy a tavalyi, kicsit szerencsétlenebben alakult fellépői felhozatal után idén a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudtuk növelni a költségvetést. Ez az európai fesztiválpiac mércéjével is komoly büdzsének számít. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhettünk. De a látogatószám nem csak pénzkérdés; szerencse dolga is, ki ér rá az adott héten a nagy sztárok közül, ki van éppen turnén vagy ki készít éppen lemezt, mert akkor hiába hívjuk, nem fog eljönni” – fejtette ki Kádár Tamás.

Különleges produkció

A 2018-as húzónevek közé tartozott a már említetteken túl például Lykke Li, az Oscar and The Wolf, Bonobo, Lana Del Rey, a Bastille, Liam Gallagher, Shawn Mendes és a War On Drugs is.

Kádár Tamás kiemelte: a Sziget hagyományainak megfelelően, idén is számos olyan koncert, program volt nagyon sikeres, amely kisebb, sok esetben nem zenei, hanem egyéb kulturális helyszíneken, sátrakban zajlott. „Például az A38 színpadon fellépett egy dj, aki aztán tegnap éjfélkor, a program befejeződése után, a nagyszínpad keverőállása mögött adott meglepetésbulit. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a Cirque du Sziget helyszínen olyan előadásokat láthatott a közönség, amik az egész világon különlegesnek számítanak”.

A szokásosnál több feladat

Mint a főszervező elmondta, a fesztivál idején szinte végig (a zárónap estéjét vihar kísérte) meglévő kánikulai hőség bizonyos szempontból a szokásosnál több feladatot rótt a Sziget csapatára. „Figyelni kellett arra, hogy a vendégek zavartalanul vízhez jussanak, hűtés céljából számos ponton helyeztünk ki párakapukat. Az egészségügyi személyzetnek is sok dolga volt a napszúrás-gyanús esetek miatt”.

A cégvezető kiemelte, hogy az idei Szigeten összességében nem történt komolyabb baleset vagy súlyos egészségügyi probléma, a fesztivál kirívó problémák, botrányok nélkül zajlott le.

Love Revolution kampány

„Kétségtelenül sokak számára volt bosszantó, hogy az amerikai rapper, Kendrick Lamar a nyitónapon, múlt szerdán az általa hozott hangtechnika problémái miatt háromnegyed órás késéssel kezdte el főműsoridős koncertjét. Mivel a nagyszínpadon a Sziget közelében lakók miatt 23 órakor be kell fejezni a koncerteket, a sztár showja ennyivel rövidebb volt, bár egy picit tovább játszott, így teljesítette az elvárt minimumot” – jegyezte meg Kádár Tamás.

A szervezők az idei Szigetre életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással volt. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozott az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.

Island of Freedom

„A Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett. A mostani kampánnyal szerettük volna ezt megmutatni, összefoglalni. A fesztivál az elmúlt öt évben az Island of Freedom szlogennel, arculattal futott, ami megmaradt, de kiegészült a Love Revolution üzenetével. Ezt a kampányt a tartalmi elemek hangsúlyozásával több évre tervezzük” – mondta Kádár Tamás.

A szakember tavaly vette át a főszervezői teendőket Gerendai Károlytól; a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa tavaly év elején a Providence Equity Partners amerikai befektető lett. „Az idei Sziget egész biztosan nyereséges lett, de pontos adatokat csak akkor tudok mondani, ha már látom a vendéglátói forgalom és a végleges jegyeladási számok alakulását, a végleges elszámolásokat”.

Jótékony célt szolgáló ügyek

Az idei Szigeten számos programmal ünnepelték Izrael Állam megszületésének hetvenedik, illetve Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök, emberi jogi harcos születésének századik évfordulóját. A fesztivál rendszeresen támogat jótékony célt szolgáló ügyeket; ezek egyikeként a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve, a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett a fesztivál végén már nem használt kempingfelszerelések eljuttatására a rászorulóknak.

Fotó: Mónus Márton/MTI

(Forrás: MTI)

Ha a Szigetre megy a gyerek, legyen nála zsé rendesen! – Ízelítő az árakból….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük