Connect with us

Kerítésen innen

Lattmann Tamás: egyetlen voksot sem veszek el a baloldaltól!

Lattmann Tamás: nem reménytelen világban élünk. Csak gusztustalanban
Megosztás

Nagy utat tett meg az elmúlt években Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Egyik miniszterelnök-jelöltségből a másikba esett, most egy pártszövetség (az FKGP, a Változást Akaró Szavazók Pártja és a Színes Magyarország Párt) látta meg benne az ideális kormányfőt. 

Nagy remény

Lattmann az első politikai manőverbe nagy reményekkel vágott bele. Ő volt az egyik alapítója az Új Magyar Köztársaság Egyesületnek, amely 2015. március 15-én meghirdette az úgynevezett rendszerbontó népszavazást. Ez nem volt sikertörténet, hisz” nem sikerült kellő számú aláírást összegyűjteniük:

„Én másképp látom. Még el sem kezdtük az aláírásgyűjtést, kormányzati politikusok megsúgták, hogy ha bármelyikben ki kellene írni a referendumot, törvénymódosítással akadályoznák meg, hogy az emberek valóban voksoljanak. Az igazi cél tehát a közbeszéd tematizálása volt. „

A szakember – némileg váratlanul – tavaly januárban bukkant föl ismét a politika első vonalában. Nem is akárhogyan. Az Indexnek elmondta, több ellenzéki párt is azzal kereste meg, hogy legyen a közös miniszterelnök-jelöltjük. Úgy fogalmazott:

„a szavazókat inkább meg tudná nyerni egy olyan, politikán kívülről érkező kormányfőjelölt, aki nem pártpolitikus, nem akar pártcsatákat vívni, nem akar igazságot tenni a versengő pártok és ideológiák között, hanem egy szakemberek által kidolgozott, konszenzusos programot szeretne végrehajtani”

Együttműködés

Sokan kérdezik tőle azt is, hogyan tud együttműködni a közszolgálati egyetem rektorával, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, a kormánybarát Patyi Andrással:

„Tréfásan azt szoktam mondani az egyetemi vezetőknek: régebb óta vagyok itt, mint ti, és tovább is maradok nálatok. Munkavállalóként egyébként lojális vagyok az egyetemhez, meg lehet nézni, a rektor egyetemvezetői tevékenységét egyetlen alkalommal sem bíráltam a nyilvánosság előtt. Az NVB elnökeként viszont közszereplő, miért ne kritizálhatnám a munkáját?”

Erről tavaly óta papírja is van. Az ellene indított vizsgálat ugyanis nem állapított meg etikai vétséget, a határozat szerint Lattmann Tamás az intézményben nem folytatott pártpolitikai tevékenységet, illetve médiaszerepléseivel semmilyen kárt nem okozott az egyetemnek :

„Sokan valamiféle kormányzati fészeknek tekintik a közszolgálati egyetemet, holott engem például a kollégák 2015-ben szavaztak be a kari tanácsba és az intézmény szenátusába, amikor a rendszerbontó népszavazás miatt már köztudott volt, mi a véleményem a NER- ről.”

Fidesz embere?

Lattmannt gyakran éri az a vád, hogy az ellenzéki oldalon tett politikai manővereivel akaratlanul is a Fidesz kezére játszik. Szerinte ez butaság, soha nem ő jelentkezett pozícióért, és nem tett semmi olyat, amivel ártott volna a demokratikus oldalnak. Elmondta, egy percig sem gondolja komolyan, hogy esélye lenne kisgazda színekben a kormányfői posztra:

„Az új formációval egyetlen voksot sem veszek el a baloldaltól, de a Fidesz térfelén zavart okozhatok. Vannak még megszólítható szavazók, mégpedig vidéken és jobbközépen, olyanok, akik a Fideszből kiábrándultak, a Jobbiktól viszolyognak, de soha nem szavaznának balra. Másfelől az ismertségem újra felhelyezheti a térképre a kisgazdákat, akik esetleg ismét állami támogatáshoz juthatnak, újra tudják építeni ezt a nagy hagyományokkal bíró jobbközép pártot. Ha bukta lesz, az legfeljebb presztízsveszteséget okoz.”

Forrás: 168ora.hu

https://varosikurir.hu/lattmann-tamas-kisgazdak-miniszterelnok-jeloltje/

https://varosikurir.hu/miniszterelnokjeloltek-egymas-hegyen-hatan/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük