Connect with us

Kerítésen innen

Lattmann Tamás: Eszem-f.szom megáll attól, ami itt folyik, de komolyan

Lattmann Tamás: Eszem-f.szom megáll attól, ami itt folyik, de komolyan
Megosztás

Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy nem dönt. Legalábbis egyelőre. Indoklásuk szerint meg kell várniuk az Európai Unió Bíróságának döntéseit a CEU-, és a civil-törvényről. Kemény különvélemények is voltak, négy bíró szerint a döntés indokolatlan és „rendkívül veszélyes”. Cikkünkben Lattmann Tamás alkotmányjogász véleményét is megismerhetik.

Sarkukra álltak

Mivel az Európai Unió luxembourgi bírósága (EUB) előtt is folyamatban vannak eljárások, a magyar Alkotmánybíróság a magáét felfüggeszti, amíg az ottani döntés meg nem születik. 10 : 5 arányban szavaztak, így a magyar alkotmánybírák még egy darabig elkerülhetik, hogy színt valljanak.

Az Alkotmánybíróság többsége most azt mondta:

„az ügy által konkrétan felvetett alapjogi összefüggésekre és az Európai Unión belüli együttműködési kötelezettségre tekintettel”

mindkét ügyben meg kell várni az Európai Bizottság által az Európai Unió Bíróságánál (EUB) indított eljárások végét, amelyek során az Európa Tanács Velencei Bizottságának bírálatait is figyelembe veszik majd. Az ottani döntésnek nincs határideje, tehát kiszámíthatatlan, hogy az Ab mikor foglalkozhat majd újra ezekkel a témákkal.

A kisebbségben maradt Juhász Imre, Salamon László, Balsai István és Szívós Mária alkotmánybírók szerint

nem csak indokolatlan a többségi döntés, hanem „rendkívül veszélyes” is, mert „leszűkíti az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi feladatkörét. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság – akár csak részben is – az európai jog lehetőség szerinti érvényesülése miatt várja be az EUB döntését, akkor azzal egyúttal azt is sugallja, hogy az EUB hatásköre kiterjed a magyar jogszabályok alkotmányossági vizsgálatára”.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász közösségi oldalán mondott véleményt:

„Elveszítette alkotmánybíróság-jellegét. A legszebb Juhász Imre adjunktus „alkotmánybíró” különvéleménye, aki ismét rosszallását fejezi ki, hogy az AB nem szolgálja eléggé az Alaptörvényt, és mindenféle nemzetközi meg európai cuccokra mer hivatkozni, és ehhez természetesen csatlakoztak Balsai, Salamon és Szívós „alkotmánybírók”. Eszem-f.szom megáll attól, ami itt folyik, de komolyan.”

(forrás: hvg.hu)

Az Alkotmánybíróság felfüggesztő végzése az EB kötelezettségszegési eljárása miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük