Mint kiderült, súlyos szabálytalanságokat sejt az OLAF a hódmezővásárhelyi közvilágítási programban is. A miniszter pedig nemrég azt mondta: Tiborcz Istvánnal együtt dolgozták ki azt.
[mnky_ads id=”10551"]
Népszava bukkant rá a felvételre, ami tavaly novemberben készült a kormányinfón, amikor megkérdezték Lázártól: miért találkozott, miről beszélt múlt ősszel egy kávézóban Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor miniszterelnök vejével? Lázár János akkor azt mondta a találkozóról, hogy:


Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (…) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt.

Ez a mondat most azért különös nagy jelentőségű, mert azóta kiderült:

  • A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a rendszer, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügybe
  • Az OLAF több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja közbeszerzési szabálytalanságok, az eljárások manipulálása, összeférhetetlenség és csalás gyanúja miatt
  • Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni

Az OLAF jelentéséből kiderül az is, hogy Hódmezővásárhelyen a közvilágítási tender kiírásánál és lebonyolításánál bábáskodó tanácsadó cég egyszerre dolgozott a kiíró önkormányzatnak és a kivitelező ES Holding-nak. És a cég szakértője később az időközben miniszterré előlépett Lázár János munkatársa lett.

Erősen árulkodó az is: az ES Holding úgy nyerte el a vaskos, csaknem egymilliárdos megbízást 2010-ben, hogy 2008-ban nem volt bevétele, és forgalma még 2009-ben sem érte el a 10 millió forintot.

(Forrás: Népszava)


Kapcsolódó:

Lázár János hazudott az Orbán vejét leleplező OLAF-jelentésről

[m[mnky_ads id=”4666"]r> [mnk[mnky_ads id=”4670"]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét