Connect with us

Kerítésen innen

Lázár János: „a következő években -a Fideszben és azon kívül is- fognak még hallani rólam”!

lazar
Megosztás

Meggyőződésem, hogy a „rezsicégek” vagy a bankvilág megregulázása után az élelmiszeriparunk külföldtől való függését kell fölszámolni, ez a következő lépés – nyilatkozta Lázár János ex Miniszterelnökséget vezető közszolga méretes interjújában a Magyar Nemzetnek.

Ígéret, vagy fenyegetés?

Lázár több, mint két éve távozott a Miniszterelnökség éléről, azóta folyik a találgatás, hogy ment, vagy küldték. Most belebegtette, hogy „hallunk még róla”!

„Azt éreztem, hogy hat év kormányzati szerepvállalás után több előnnyel jár, ha hátrébb lépek és másoknak is lehetőséget biztosítok a munkára, ráadásul így a különféle teljesítmények is összemérhetővé válnak, ami nélkül egyetlen közösség sem képes megújulni.”

Itt az idő?

„…bátran mondhatom, a következő években, a Fideszben és azon kívül is, fognak még hallani rólam, pontosabban arról, hogy meglátásom szerint mit lehetne tenni egy-egy területen annak érdekében, hogy a hazánk, a szülőföldünk még sikeresebb hely legyen.”

Teljes testtel Márki-Zay és a többi renitens város ellen

„Tudomásul vettem, hogy 2018-ban és 2019-ben a választópolgárok úgy döntöttek, Márki-Zay Péterre bízzák a városukat. A kegyelmi időszaknak azonban vége.”

Markáns véleményt fogalmazott meg a nagy visszatérésre készülő riválisáról, Márki-Zay Péterről és a többi polgármesternek választottról, akik nem NER-katonák. A a Modern városok program szerinte csak ott működhet, ahol Fidesz irányítás van.

„Ma a magyar ellenzék képtelen egy várost vezetni, ebből pedig az is következik, hogy nem lehet rájuk bízni az országot sem. Ennyi politikai tapasztalattal azt mondom, mi sem vagyunk hibátlanok, a mi hosszú kormányzásunkban is lehet olyan dolgokat találni, amelyeket lehetett volna másképp vagy jobban csinálni. Az ellenzéknek azonban csupán egyetlen programja van: „Le a Fidesszel, le Orbán Viktorral!”

Magyarnemzet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük