Connect with us

Kerítésen innen

Lázár János: beszéljünk világosan, Magyarországon fegyvergyárak fognak épülni

Megosztás

Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni. Fegyvergyártás lesz, repülőgép-, harcirepülőgép-gyártás lesz.

Megosztás

Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy az évtized végére a Kárpátoktól délre a magyar lesz a vezető hatalom a régióban – írta meg a Világgazdaság.

A napokban hagyta jóvá a kormány annak a koncepcióját, hogy hogyan szeretnénk az építészetet és az építésügyet megváltoztatni Magyarországon – egyebek mellett ezt is elmondta Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) podcastcsatornáján, a Spakliban.

2010 és 2022 között összesen 25 ezermilliárd forintot költött el a magyar állam fejlesztésekre, ami a teljes hazai beruházási portfólió harmada. Ez az arány a legmagasabb az EU-ban. Ugyanakkor ez szükséges, mert a lemaradás csak akkor pótolható be, és a különbség Ausztria és Magyarország között csak akkor csökkenthető, hogyha az állam a legnagyobb beruházó.

Magyarország a világ kétszáz országa közül a 45-50. legfejlettebb. Az a kérdés, hogy tovább tudunk-e lépni

– tette fel a kérdést.

Ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy fejben rendben legyen, mit akarunk a következő tíz évben az országgal annak érdekében, hogy közepesen fejlett országból fejlett vagy nagyon fejlett legyen, Európa egyik legjobb helye.

Ezért lényeges az állami beruházások rendjéről szóló törvény, amely voltaképpen rákényszeríti a minisztériumokat, hogy egy évtizedre előre megtervezzék, milyen beruházásokat akarnak. Ezek alapján készülni fog egy lista több ezer beruházással, amelyet az állam meg akar csinálni.

Bejelentette, hogy azon dolgoznak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel, hogy átmeneti támogatásokat tudjanak biztosítani a bajba jutott vállalkozásoknak. Vagy az energiaszámláikhoz járulnak hozzá, vagy a működési kapacitás lekötéshez. 

Ha kell, akkor az építőipari vállalkozásokba támogatást, pénzt fognak betenni a szabályoknak megfelelően

A másik lehetőség, hogy lesznek kényszerű vagy kikényszerített állami beruházások, de nem jóléti típusúak, hanem hatékonyságot javítók. Ezért az ipari fejlesztések felé fognak fordulni 2023–2025-ben, ehhez kell az építőiparnak is változtatni. Kevesebb lakásépítés lesz Magyarországon, de sokkal több közművi infrastruktúra.

Arról is beszélt, hogy a fegyvergyártás vagy a fegyvergyárak építése előtérbe kerül.

„Beszéljünk világosan, Magyarországon is fegyvergyárak fognak épülni. Fegyvergyártás lesz, repülőgép-, harcirepülőgép-gyártás lesz. A lengyelek 10 milliárdért vesznek fegyvereket, tehát egy építőiparos gondolkodhat úgy, hogy ipari csarnokot fogok építeni, csak most fegyvergyáraknak.” 

Lázár János az interjúban rövid geopolitikai kitekintést is tett

A háború óriási kockázat, ha eszkalálódik, netán európai uniós vagy NATO-tagország is belesodródik, az végzetes veszély a teljes magyar és az európai gazdaságnak, és jöhet még másfél, két nehéz év. „

A következő fél évben azt fogjuk nézni, hogy a háború merre billen. Sajnos én azt gondolom, hogy rosszabb irányba.”

A magyar történelemről szóló könyvekben majd arról szeretne olvasni, hogy Magyarország Orbán Viktor és a Fidesz kormányzásának eredményeképpen visszanyerte a regionális vezető szerepét a harmincas évekre. 

„Magyarország ennek a régiónak ezer éven keresztül a vezető hatalma volt a Kárpátoktól délre. Azt gondolom, a régió két részből áll: a Kárpátoktól északra a lengyelek, a Kárpátoktól délre pedig Magyarország és Budapest. Azt gondolom, hogy a 2030-as évekre a vezető-húzó szerepünket vissza tudjuk szerezni, ehhez jó úton haladtunk, erről az ambícióról nem lehet lemondani”

– összegzett.

Az építési és közlekedési miniszterrel készült teljes interjú ezen a linken hallgatható meg

Lázár János: 302 beruházást függesztett fel a kormány az idén, 2140 milliárd forint értékben

Szerző