Connect with us

Ez a nap

Lázár nem bánta meg a migránsos bécsi videót, és újra ugyanazt mondaná

Lázár, Bécs, blöff
Megosztás

Nem bántam meg, hogy belevágtam, és újra ugyanezt mondanám, sőt, olyat, ami még jobban tükrözné a rideg valóságot, amit csak részben és enyhén adtuk vissza. A videót eddig mintegy 350 ezren nézték meg, aminek nagyon örülök – nyilatkozta Lázár János a nemzetközi hírnévre szert tevő bécsi videóról a Promenad.hu-nak adott interjújában.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az, hogy a bécsi videójából ekkora vita lett, „nagyon jól mutatja, hogy a politika és a sajtó egy része még mindig eltagadja, elferdíti vagy relativizálja a bevándorlás hatásait”.

Az interjúban hozzátette:

A valóság sokkal súlyosabb annál, mint az általam közvetített üzenet. Nézzük csak meg a bécsi kommentelők véleményét és a helyi bűnügyi adatokat, egyértelműen látható, hogy elképesztő kihívással kell szembenéznie az osztrák fővárosnak. Magánemberként jártam Bécsben és elhatároztam, hogy a saját szememmel nézem meg, mit jelent az illegális bevándorlás, aminek a veszélyeiről idehaza még csak beszélünk, ott azonban a hétköznapok részévé vált. A videóban csak azt vázoltam, mi a helyzet tőlünk 200 kilométerre.

Lázár a lapnak elmondta:

Egy órát töltöttem abban az utcában, és talán három fehér emberrel találkoztam, mindenki más sötét bőrszínű volt. Ez a valóság. Ebben a kerületben megtörtént a változás, és nem a bevándorlók lettek bécsiek. A bécsiek elmentek onnan, a bevándorlók pedig átvették a városrészt, amit a saját képükre, ízlésvilágukra formálnak.

A miniszter szerint cenzúra sem a kormányoldalon működik.

Elég, ha csak arra utalok, hogy magánemberként elmentem Bécsbe, elmondtam a véleményemet arról, amit az utcán tapasztaltam, a Facebook pedig lekapta a videót. Még ha később vissza is tették, mi ez, ha nem a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprása? – vélekedett Lázár.

A miniszter az interjúban közvetve bírált néhány fideszes politikust is, amikor azt mondta, hogy „nem szabad az újságírók elől megfutamodni, korrekt párbeszédet kell velük fenntartani, mert nem ellenségek vagy ellenfelek, hanem szövetségesek: még ha kritikusak is, fórumot teremtenek ahhoz, hogy az ember elmondhassa véleményét, meggyőződését, programját, vitatkozhasson róla, és támogatókat gyűjtsön hozzá.”

(Forrás: promenad.hu, Propeller)

Kapcsolódó:

Lázár, Bécs, blöff

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük