Connect with us

Kerítésen innen

Lebukóban az Ördög Ügyvédje, aki nem „magányos elkövető”, hanem …..

ordog-ugyvedje
Megosztás

Nagyon szeretné megtudni a rendőrségen keresztül a regnáló, hogy ki (kik) köpött bele a levesébe, kit, vagy kiket takar az Ördög Ügyvédje néven elhíresült Borkai-botrány szivárogtatója.

A jelek szerint egy ellenzéki párt a ludas….

A Magyar Nemzetben megjelent lebegtetés szerint – ami nem meglepő módon semmi konkrétumot, bizonyítékot nem közöl, csupán sejtet–

Mint azt győri, szombathelyi és fővárosi politikai és üzleti körökben megfogalmazták, az „ördög ügyvédje” egy ellenzéki párt jól meghatározható köréből kikerült csoportot takar.

Szorul a hurok…

Mint emlékezetes, az Ördög Ügyvédje néven jelentkező valakihez köthető annak a botránynak a kirobbantása, ami miatt Borkai Zsolt régi és újraválasztott győri polgármester megválasztása után lemondott. Sokan a Fidesz önkormányzati választáson történt szereplését is az ő számlájára írják.

Hatósági források….

Hatósági forrásokból pedig arról értesültünk, hogy miután az ügyben két nyomozás is bűncselekmény hiányában megszűnt, hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, azaz a név mögött megbújókat, akiket állítólag már azonosított is a hatóság.

– írta a portál.

Úgy tűnik, a fontossági sorrend kissé eltolódott, ugyanis a kokainfogyasztásról, illetve közpénzek ellopásáról sokkal kevesebb szó esik, mint annak a személyéről, aki felplankolta a szexvideóval, mint „vivőanyaggal” a közvéleményben felháborodást keltő ügyet.

Több feljelentés után is megszüntették a nyomozást:

aJobbik szexuális kényszerítés miatt tett feljelentést, Tényi István pedig személyes adattal visszaélés miatt, utóbbit az Ördög Ügyvédje követhette el, ezek a nyomozások még folynak. Korábban előállították a Marina Part lakóparkból azt a két nőt, aki szexmunkásként volt jelen a jachton, őket és Póczik József egykori labdarúgót zsarolással gyanúsítják, utóbbi tagadja az ellene felhozott vádakat.

A rendőrség házkutatást tartott a szexvideón látható Rákosfalvy-féle ügyvédi irodánál, ahol kiderült, csőtörés miatt dokumentumok semmisültek meg.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük