Connect with us

Ez a nap

Lebukott a balatoni fosztogató

beteg
Megosztás

 Egy 55 éves veszprémi férfit gyanúsítanak egy betöréssorozat elkövetésével, több balatoni kapitányság nyomozói dolgoztak együtt a felderítésen. A vitorlásokat előszeretettel fosztogató férfit , szinte egy időben fogták el az idei Kék szalag indításával.

Célkeresztben a vitorlások

Egy balatonkenesei kikötőben veszteglő vitorlásból tulajdonított el hajózási felszereléseket és különböző műszaki cikkeket egy ismeretlen 2019. október vége és november eleje között, és nem ez volt az egyetlen esete. A balatonalmádi nyomozókkal együttműködve pont kerülhet a nagy értékű lopás ügyének végére – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A beszerzett adatok alapján egy 55 éves veszprémi lakos került a hatóság látókörébe. A feltételezett elkövetővel szemben időközben a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon is nyomozás indult egy, a tetthellyel szomszédos kikötőben elkövetett vitorlás-felszereléslopás kapcsán. A balatonalmádi nyomozók házkutatást tartottak a férfi bérelt garázsában, ahol megtalálták a hajókról ellopott tárgyakat. Lefoglalásukkal több, mint egymillió forint kár térült meg.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságon a férfi ellen kétrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Ilyenkor nyáridőben mindig megugrik a kis értékű lopásik, zsebelések az üdülőhelyeken.

Vigyázzon sokkal jobban értekeire, különösen a strandokon.

És a nyár dübörög tovább!

balatoni

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük