Connect with us

Ez a nap

Legyen bizonyíték a Varju László elleni erőszakot megörökítő MTVA-s felvétel!

Megosztás

Mivel az MTI nem tudósított az MTVA-val kapcsolatos sajtótájékoztatóról, annak tartalmát Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője közleményben hozta nyilvánosságra.

Megosztás

Mivel az MTI nem tudósított az MTVA-val kapcsolatos sajtótájékoztatóról, annak tartalmát Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője az alábbi közleményben hozta nyilvánosságra.

Képviselőket bántalmazó biztonsági őrök

Olyan felvételek szivárogtak ki az MTVA-tól, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az állami televízió fegyveres biztonsági őrei fizikai erőszakot alkalmaztak Varju László képviselőtársammal szemben. Ez azon túl, hogy a képviselői jogok sárba tiprása, nyílt, hivatalos személy elleni erőszak.

Egy demokráciában a képviselőket bántalmazó biztonsági őröket már aznap elvitte volna a rendőrség, ma pedig már előrehaladott nyomozás lenne azok után, akik utasítást adtak rá. A Demokratikus Koalíció a korábbi feljelentéséhez kiegészítést ad be, hogy a felháborító felvételeket bizonyítékként vegyék figyelembe!

Legyen nyilvános minden felvétel!

A DK továbbá azt követeli az MTVA-tól, hogy hozzon nyilvánosságra minden felvételt, amit a székházában forgatott! A DK szerint nem lehet ellenzéki képviselőket következmények nélkül megverni! Bilincseket és vezetőszárat akarunk látni az MTVA biztonsági őrein és az őket utasítókon!

Figyelmeztetjük a kormányt, hogy ahol következmények nélkül marad az ellenzéki képviselők elleni erőszak, ott előbb-utóbb a kormánypárti politikusok sem lesznek biztonságban. A törvények vagy mindenkit védenek, vagy senkit sem: ha a törvényeket nem tartatják be mindenkivel, akkor az erőszak Magyarországát szabadítja el az Orbán-rendszer.

Kapcsolódó

Exkluzív: Varju László az MTVA által is rögzített megrugdalásáról…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük