Connect with us

Ez a nap

Legyenek ellenzéki jelölésű tagjai is a Médiatanácsnak!

mediatanacsuj
Megosztás

Kövér László házelnök október 21-ei felhívására az ellenzéki képviselőcsoportok pénteken megállapodtak a Közszolgálati Közalapítvány három ellenzéki delegáltjának személyéről. Az ellenzék október 13-án is megmutatta, hogy képes korrekt együttműködésre, így tett a választások után is.

Az ellenzék három jelöltje:

dr. Debreczeni József, Kránitz László és dr. Silhavy Máté. A 2010-ben megválasztott, kizárólag fideszes jelöltekből álló Médiatanács mandátuma két héttel ezelőtt lejárt, azonban a médiatörvény ellentmondásos rendelkezései értelmében az új tagok megválasztásáig határozatlan ideig helyükön maradhatnak.

Az Országgyűlés még tavaszi ülésszakán felállította a Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottságot, annak munkáját azonban szeptemberben a kormánypártok elszabotálták. E lépésüket azzal indokolták, hogy a médiatörvény módosítására készül a kétharmados kormánypárti többség.

A törvényjavaslatot azóta sem nyújtották be

és nem szerepel az Országgyűlés őszi munkatervében sem, így kérdéses, hogy idén vajon választ-e új Médiatanács tagokat a parlament.

Az egypárti Médiatanácsot hazai és nemzetközi szervezetek is kritizálták. Az ellenzéki képviselőcsoportok az egyeztetés során egyhangúan felszólították a kormánypártokat, hogy a médiatörvény módosításával a Médiatanácsban is garantálja, hogy ellenzéki jelöltek helyet kapjanak.

dr. Brenner Koloman (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Gréczy Zsolt (Demokratikus Koalíció), Harangozó Tamás (Magyar Szocialista Párt), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük