Kerítésen innen
Lehet, hogy ki sem bontják a visszaküldött konzultációs leveleket? Akkor megeshet, hogy 100 % az egyetértés?
Minden kormánymegszólaló, aki mikrofonközelbe került lelkendezve jelentette, hogy a legutóbbi nemzeti konzultáció újra baromi sikersztori, az ellenőrizhetetlen számú visszaküldött papírosokon 98 %-ban azt ikszelték a népek, amit a kormány elvárt tőlük. Ám lehet, hogy ez az arány nőhetett volna, ha kibontják őket?
A Kétfarkú Kutya párt „nem nyugszik”
Arról már beszámoltunk, hogy egyik passzivistájunk rendhagyó kísérletet végzett el január második felében az aktuális, “szuverenitásvédelmi” Nemzeti Konzultáció kapcsán. Ennek során egy Apple AirTag-et helyezett a válaszborítékjába, hogy nyomon követhesse annak útját. Mindezt azért, mert érdekelte, valójában hová is tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel ezeket konkrétan. (Az AirTag egy apró, bárki által beszerezhető eszköz, amely Bluetooth technológiát használ a közelben lévő Apple eszközökkel való kommunikációra, így segít megtalálni a tárgyakat. Ez nem egy titkosszolgálati eszköz, hanem egy egyszerűen használható, mindenki számára elérhető technológia.) Az eredményről az alábbi cikkben olvashat részleteket.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kibontják, mielőtt közlik az eredmény?
A helyrajzi tudnivalókon túl arra is kíváncsiak voltak a pártban, hogy amennyiben összegyűltek a levelek, foglalkozik-e még velük valaki, vagy…. Sándor Balázs, politikai koordinátor beszámolója szerint az alábbira jutottak:
„A gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultáció során 2 válaszborítékba egy kis tasak oregánót helyeztünk, majd feladtuk őket Szegeden és Ajkán.
Laikus ember a tasakban lévő zöld növényi anyagot könnyen fűnek nézheti, ami a hatályos jogszabályok szerint üldözendő kábítószer. Gyanús és/vagy veszélyes küldemény (például kábítószer) esetén az állami szerveknél a nem nyilvános belső szabályzatoknak megfelelően kell eljárni. Ez alapján az Országgyűlésben például 2023-ban 10 kockázatot jelentő küldemény miatt kellett a hatóságokat bevonva vizsgálódni. Ha a gyanú pedig fennáll és az a válaszborítékokat feldolgozó állami szerv jelzése alapján a rendőrség tudomására jut, akkor hivatalból el kell járnia.
Ha kábítószergyanús anyag érkezik egy állami szervhez, akkor automatikusan rendőrt hívnak a jelenlévők, hogy beigazolják a feltételezést.
A korábbi esetekből kiindulva kábítószergyanús (de ártalmatlan) anyagot rejtettünk a borítékokba és vártuk a történéseket.”
Mindhiába….
„Miután kihirdették az eredményeket, és láttuk, hogy semmi rendkívüli eseményről nem számoltak be, kérdéseket küldtünk a Rendőrségnek, a Miniszterelnöki Kabinetirodának és a Kormányszóvivőnek. Afelől érdeklődtünk, hogy
találtak-e idegen tárgyat és kellett-e rendőrt hívni illetéktelen anyag miatt a nemzeti konzultációk feldolgozása során.
Ezekkel a kérdésekkel
szerettünk volna megbizonyosodni arról, hogy kinyitották-e a borítékokat és megtalálták-e a tasakba zárt oregánókat.
Adatigénylésünkre a törvényi határidő utolsó napján válaszolt a Rendőrség és közölte, hogy 15 nappal meghosszabbítják a válaszadást. A nemzeti konzultációkat szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda szintén az utolsó napon válaszolt. Levelükben elküldték az adatkezelési tájékoztatójukat (az első kérdésre utalva) és közölték, hogy a további kérdésekben nem adatkezelők. Utóbbit igen furcsáljuk, hiszen ki rendelkezhet több információval és ki tudna jobban válaszolni a kérdéseinkre, ha nem a konzultációt lebonyolító minisztérium?
Ugyan megpróbáltak minket lerázni és kikerülni a kérdéseinket, jelen tudásunk szerint kijelenthető, hogy a nemzeti konzultációkat nem bontják ki. Hiszen, ha kibontották volna, akkor a kábítószergyanús anyag miatt értesíteni kellett volna a hatóságokat (amiről pedig tudnia kéne a minisztériumnak). Erre utaló jel azonban nincs, gyanús titkolózás viszont van
– írta Sándor Balázs, az MKKP politikusa.
Csak úgy….
Az „alulról jövő ellenőrzésekből” kiderült, ami eddig sem volt „ördöglakat”, hogy Orbánék teljesen feleslegesen égetnek el egy-egy nemzeti konzultációs propagandájukra közmilliárdokat, hiszen Ők maguk is tesznek az Ön becses véleményére az amúgy is egybites kérdések megválaszolásában. Következménye feltehetően ezúttal sem lesz, a „népek” -már akihez eljut az információ- nem háborodnak fel, a rend őrei nem vizsgálódnak, a „pénzecske” befolyt, ahová szánták, nincs itt több látnivaló….. Vagy?
Szerző
Friss
- Két napra Fidesz-főfunkcik nélküli hely lesz Budapest – Balatonfüreden ‘zártkörűzik’ a pártelit
- (Nagyon) kisnyugdíjasunk újra plajbász ragadott, a címzett Orbán és a ‘töpörtyűalapanyag” képű minisztere
- Egy hete nyomjátok (…) ennyire ne nézzétek már le a saját szavazóitokat se! – Kapott Orbán hideget-meleget a posztjára
- Másodfokú döntés a Lázár miniszter kontra hódmezővásárhelyi nyugdíjas perében: utóbbi fizessen 10 ezer forintot
- Milyen sors várhatott Navalnij csapatára, amikor Putyin palotájáról tettek közzé egy filmet! – Hétvégi Lendvaiság…
- Több mint száz pert indítottak az oltásellenesek – A Föld meg lapos?
- Havas Henrik: mit várunk és kitől? – ‘Nincs kérdés…(már az sincs….)’
- Filmszemle Budapesten, egy legenda visszatért
- Horoszkóp-sms: szuper hét vagy megpróbáltatás? Nézd meg, mit kínál ennek a 6 csillagjegynek ez a 7 nap!
- Akikben a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik