Connect with us

Kerítésen innen

Lehetőségek és ellehetetlenítések 2022

Megosztás

Minden új esztendő, nemcsak új reményeket, de nagyon sok régi megsemmisülését, olykor megsemmisítését is hozza, ezt nevezzük változásnak, lássunk ezek közül néhány kiragadott példát ami 2022-ben vár ránk! Szép számmal lesznek nagy lehetőségek, és ellehetetlenítések is .

lehetőségek
Megosztás

Minden új esztendő, nemcsak új reményeket, de nagyon sok régi megsemmisülését, olykor megsemmisítését is hozza, ezt nevezzük változásnak, lássunk ezek közül néhány kiragadott példát ami 2022-ben vár ránk! Szép számmal lesznek nagy lehetőségek, és ellehetetlenítések is .

Kezdjük egy jó hírrel!

Emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére
Az idei januári 14 százalékos béremelésután még egy 20 százalékos béremelést kaptak az egészségügyi szakdolgozók ebben az évben novemberben, míg 2022 januárjától újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz. Ez 2016 óta – három lépcsőben – összességében 72 százalékos emelést jelent. Az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is. Így 2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelések előtti bérének. Egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére pedig 191 865 forintról 234 152 ezerre nő jövőre.

Fájdalomcsillapítót nem lehet házhoz rendelni

Tekintve, hogy a koronavírus járvány következtében az elmúlt időszakban az online gyógyszerrendelés egyébként is nagyobb hangsúlyt kapott, így az új szabályozás mind a patikákat, mind az online rendelő fogyasztókat komoly kihívások elé állítja. Szakértők attól tartanak, hogy a gyógyszerek házhoz szállításának tiltása bumeránghatást fog kiváltani, hiszen a lakosság részéről az igény nem fog megszűnni, és előtérbe kerülhetnek az interneten elérhető nem biztonságos termékek.

A módosításértelmében jövő januártól már csak vitamint és étrend-kiegészítőt lehet majd házhoz rendelni, fájdalomcsillapítót vagy megfázás elleni készítményt viszont nem. Ettől az időponttól sem vényköteles, sem vény nélküli gyógyszert nem lehet majd csomagküldés útján értékesíteni. A szabálymódosítás a gyógyászati segédeszközöket, étrend-kiegészítőket kozmetikumokat nem érinti, ezeket továbbra is lehetséges futár vagy egyéb csomagküldő szolgáltatás útján házhoz szállíttatni. A törvénymódosítás a Magyar Gyógyszerészeti Kamara kérésére történt, amely szerint a gyógyszer kiszállítás lehetőséget ad engedélyhez nem kötött alvállalkozóknak, hogy engedélyhez kötött gyógyszer-kereskedelmi tevékenységet folytassanak, ami abszurdum.

Egyszerűsödik az ügyintézés

Január elsejétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az adatváltoztatásokkal kapcsolatos ügyintézés. A közművek átírásánál a lakossági ügyfelek kezdeményezhetik, hogy okmányadataik változtatásairól elektronikusan kapjanak értesítést a velük szerződésben álló közművek és cégek, kiváltva a személyes ügyintézést. Tehát nem kell külön a közművekhez is elmenni egy ingatlan adatváltozásánál.

Béremelés, nyugdíjemelés

A minimálbér bruttó összege jövő januártól 200 ezer forintra, a garantált bérminimum („szakmunkás minimálbér”) bruttó 260 ezer forintra emelkedik. 2022. januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, 2022. februárban érkezik az emelt összegű januári nyugdíjjal azonos összegben a februári nyugdíj mellé a 13. havi nyugdíj.

Családi adóvisszatérítés

Februárban érkezik a családi adóvisszatérítés, amelynek összege elérheti szülőnkéntaz akár 800 ezer forintot is. A pénz kiutalása az esetek többségében automatikus, az adóhatóság intézi. Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. Nem kell házasnak lenni, elég 2021-ben közös háztartásban nevelni a gyermeküket, illetve a családi pótlékra egyedülállóként jogosult szülőnek lenni.

Általános tételek: drágább megélhetés

Az év első felében valószínűleg tovább folytatódik a nyersanyag- és energiaárak emelkedése. Nőni fog az infláció, továbbá az alapkamatok, a lakáshitelek törlesztő-részletei. A benzin árát három hónapra befagyasztotta a kormány idén novemberben. A lakosság a rezsicsökkentésnek köszönhetően nem fizet magasabb árat a gázért és áramért. Ugyanakkor a vállalkozások igen, mert ők a piaci áron kénytelenek vásárolni ezeket. Például bajba kerülhetnek az idősotthonoküzemeltetői, mert bért kell emelniük, drágább lesz az áram, a gáz, az élelmiszer is, miközben bevételeik nem nőnek. Az élelmiszereknél jövőre nem várható árcsökkenés az étolaj árában, az építőiparban a faanyagoknál, az iparban a félvezető chipek területén. Illetve biztosan emelkednek az autópálya-matricák díjai. A heti (10 napos) autópálya- matrica 3640 forintról 3820 forintra, a havi autópálya-matrica 4970 forintról 5210 forintra, míg az éves autópálya matrica a 2021-es 44660 forintról 46850 forintra drágul.

Forrás: HáziPatika

Kapcsolódó

lehetőségek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük