Connect with us

Kerítésen innen

Lemondása után megszólalt Süli János, a paksi bővítésért felelős államtitkár

Megosztás

A paksi beruházásért felelős volt államtitkár azt mondta, nem a bírálatok miatt távozik, de a valódi okokról nem akart beszélni.

Süli János
Megosztás

Novák Katalin köztársasági elnök neve alatt jelent meg kedden este az a határozat a Magyar Közlönyben, amely szerint lemondott posztjáról Süli János, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

A paksi beruházásért felelős volt államtitkár azt mondta, nem a bírálatok miatt távozik, de a valódi okokról nem akart beszélni

Mint arról az Index beszámolt, Süli János a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter volt 2017 óta, majd azt követően, hogy – a 24.hu szerint – az eddigi legnagyobb végkielégítést kapta, a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumba került – mivel az új kormányban Paks 2-nek már nincs külön tárca nélküli minisztere – államtitkárként.

Korábban két miniszter is bírálta a paksi bővítés lassúságát, de Süli János – aki korábban tárca nélküli miniszterként, az utóbbi időkben pedig a külügyminisztérium államtitkáraként felelt a beruházásért – nem ezért mondott le pozíciójáról – nyilatkozta maga a politikus az ATV-nek

Az ATV kérdésére arról nem akart beszélni, hogy mi volt a valódi oka a távozásának

Annyit még elmondott, hogy 66 éves elmúlt, és paksi lakosként, valamint országgyűlési képviselőként van feladata bőven. Ezért elemi érdeke neki is, hogy a paksi beruházás megvalósuljon.

Lázár János építési és beruházási miniszter a Tranziton kritizálta a bővítés lassúságát, és azt mondta, hogy a kormány egyik ősbűne, hogy Paks 2 még nem készült el. 

Szijjártó Péter külügyminiszter is osztotta Lázár véleményét, az ATV-nek nyilatkozva Patrik nevű kisfia növekedésével vetette össze az atomerőmű ügyét.

„Én egy dolgot szoktam mondani, hogy amikor aláírtuk Moszkvában a paksi atomerőmű építéséről a megállapodást 2014-ben, másnap született meg Patrik nevű fiam. Na most, Patrik holnap – (az interjú szeptember 2-án készült) kezdi meg a második általános iskolai osztályt. Én elhiszem, sőt tudom is, mert három hónapja benne vagyok, hogy a Paks 2 egy nagyon bonyolult dolog. 

De ennyire nem bonyolult, hogy egy gyerek születésétől második osztályos koráig ne történjen semmi.

Forrás: ATV / index.hu / RTL

Kurír Kacsa: Bangladesben épül fel Paks2

Friss híreink

Szerző