Connect with us

Ez a nap

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

David Davis brit Brexit-ügyi miniszter
Megosztás

Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis brit Brexit-ügyi miniszter. Lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött – népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

A Brexit-ügyi tárcát (DExEU) a referendum után hozták létre, és hétfői lemondásáig Davis állt az élén.

Kormányzati források szerint távozott tisztségéből Steve Baker, a DExEU-tárca parlamenti államtitkára is, aki e minőségében gyakorlatilag Davis helyettese volt.

David Davis Brexit-ügyi miniszterként személyesen tárgyalt Michel Barnier-val, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójával a brit kilépés feltételrendszerének kialakításáról folyó tárgyalássorozat egyes fordulóinak főbb témaköreiről.

Davis a kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány keményvonalas Brexit-párti táborának egyik szószólója volt, Boris Johnson külügyminiszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel együtt.

David Davis szerint nem kellene szabadkereskedelmi térséget létrehozni az EU-val

Lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a „súrlódásmentes” kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió „kombinált vámtérséget” alkotna.

A brit kormány a héten részletesen is előterjeszti javaslatait egy 120 oldalas fehér könyvben.

Theresa May a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben tartott 12 órás pénteki kormányülés után a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy javaslatot a kabinet kollektív döntéssel hagyta jóvá.

Ez azt jelenti, hogy David Davis és Boris Johnson is elfogadta az indítványcsomagot, bár a külügyminiszter hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint keresetlen – enyhébb trágárságokat sem nélkülöző – kifejezésekkel illette a dokumentumot.

A chequersi kormányülésen elfogadott új javaslatcsomag összességében ugyanis jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a keményvonalas tory Brexit-tábor látni szeretett volna.

David Davis és Theresa May nyilvános levelezésben vitatkozott

Ezt tükrözi David Davis Theresa Mayhez intézett, hétfő hajnalban nyilvánosságra hozott levele is, amelyben lemondását a volt Brexit-miniszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta, hogy a chequersi dokumentumban javasolt közös áruforgalmi szabálygyűjtemény kiterjedt ellenőrzést enged az Európai Uniónak a brit gazdaság felett, és így nyilvánvalóan semmilyen értelemben nem tenné lehetővé a brit törvényalkotás feletti ellenőrzés visszaszerzését.

David Davis levele szerint a kormány általános Brexit-politikai irányvonala a legjobb esetben is gyenge tárgyalási pozíciót eredményez London számára.

Theresa May válaszlevelében közölte, hogy nem ért egyet Davis helyzetértékelésével. A kormányfő szerint ugyanis a kidolgozott javaslatcsomag megkérdőjelezhetetlenül döntési jogköröket telepít vissza Brüsszeltől Londonba, és az uniós jog közvetlen hatálya megszűnik, amint az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

Lázadozik az alsóházi konzervatív frakció Brexit-párti tábora

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint azonban az alsóházi konzervatív frakció Brexit-párti tábora is lázadozik, és a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket.

A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint ehhez az alsóházi képviselőcsoport legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez.

Ha a minimális támogatás meglenne, a bizalmatlansági indítványt teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani, és a frakció egyszerű többségének – a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek – támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

Dominic Raab az új Brexit-ügyi miniszter

Dominic Raabot nevezte ki hétfőn Theresa May brit miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztérium (DExEU) élére.

Raab személyében a brit kormányfő olyan új vezetőt bízott meg a Brexit-tárca vezetésével, aki közismerten elkötelezett híve a brit EU-tagság megszűnésének. Kinevezése ugyanakkor meglepetés, mivel a 44 éves Dominic Raab viszonylag újoncnak számít a brit nagypolitikában, 2010 óta parlamenti képviselő, és közvetlen kormányzati munkát csak 2015 óta végez. Hétfői kinevezéséig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős minisztérium államtitkára volt.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Két évvel a Brexit népszavazás után a britek kétharmada elégedetlen a kormánnyal

London korlátozott szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük