Budapesti hétköznapok
Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
Kezdetben ment a rendőrségi keménykedés és a Hadházy-féle hídfoglalás betiltása, majd jött egy törvénytisztelő kúriai bíró, aki a jognak megfelelve engedélyezte azt, ezzel kivívva Varga Zs. András elnök nem tetszését. Az ügy mára dr. Remes Gábor bíró lemondásával ért véget, akárcsak az egyszer volt CCCP-ben, bár lehet, hogy ott agyon is lövik, mostanság pedig egy ilyen fokú engedetlenségért esetleg kiesne valami nagyon magas épület legfelső emeletének ablakán.
Ment, vagy mennie kellett?
Információink szerint- írja a Szabad Európa, nemrég lemondott a Kúria főtitkár-helyettesi pozíciójáról dr. Remes Gábor. A Varga Zs. által igazgatási vezetőnek kinevezett bíró lemondása igazgatási (nem a bírói) posztjáról információink szerint összefüggésben van azzal, hogy Varga Zs. András elégedetlen volt annak a kúriai ítélkező tanácsnak a döntésével, amely a Hadházy Ákos képviselő által korábban kért hídfoglaló tüntetés-kérelméről szólt. Mint ismert, a mostani tüntetéssorozat idején ez volt az első gyülekezési jogi ítélete a Kúriának, ami, felülbírálva a rendőrség elutasító határozatát, engedélyezte a tüntetést, de az ítélet csak akkor került nyilvánosságra, amikor a tüntetés már elkezdődött.
Páros lábball a jog lágy altestén
Úgy tudjuk, az engedélyezés iránti kérelmet már úgy adta be Hadházyék ügyvédje, hogy abban utalt a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumának egy nemrég meghozott ítéletére is. Ez jogszerűtlennek mondta ki a Kúria-elnök azon döntését, melyben felfüggesztette Kovács András kúriai bíró tanácsvezetői jogosítványait a bíró Varga Zs. által kifogásolt, egy szakmai fórumon történt véleménynyilvánítása miatt.
Ezt a bírság önkényesnek mondta ki, majd nem sokkal később az Európai Bizottság delegációja járt a Kúrián – hogy ezek miatt-e, nem tudni, mindenesetre bár a Hadházy-fellebbezés ügye az ő tanácsához került, Varga Zs. András nem tartózkodott itthon. Az öttagú tanácsban viszont benne volt az ő kinevezettje, dr. Remes Gábor és információink szerint egy olyan bíró is, akinek nemsokára döntenie kell arról, hogy beadja-e a kérelmét a Kúria-elnökhöz a 70 éves koráig tartó bíráskodása engedélyezésére.
Hadházy elnézést kért
Mégis a képviselőnek kedvező ítélet született. Információink szerint Varga Zs. András azt is kifogásolta, hogy Hadházy Ákos kritikájára – miszerint a Kúria direkt húzta az időt és az ítéletet csak akkor kapták meg, amikor már tüntettek – az elnök távollétében közleményt adott ki a Kúria, jelezve azt, hogy a rendőrség juttatta el hozzájuk szokatlanul későn a Hadházy-tüntetéssel kapcsolatos állásfoglalását. (Hadházy elnézést is kért a bíróságtól.)
Friss
- Találós kérdés – ki üzente kinek: ‘…beszélj, beszélj még többet, ezzel segíted saját magad a kurzusváltást’
- Gábor György: ‘…vajon Orbánt a katolikus vagy a református pokol fogadja-e majd magába. Nagyon nem mindegy’
- Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
- Orbán Viktor és kísérete lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál
- 75 éves korában meghalt Galkó Balázs – Legyen könnyű neki a föld!
- Őszintén a hétvége időjárásáról
- A kormány tovább bővítette azok körét akik pályázhatnak a 3 milliós kocsma támogatásra
- Újabb Kövér-sarc: ezúttal 11 milliót húzott be…. kinek is?
- Szijjártó jártában-keltében belebotlott a kis Trumpba
- Kiutunk az Európai Unióból, avagy a magyar balsors