Lemondott tisztségéről Frölich Róbert országos főrabbi

Frölich Róbert saját közösségi oldalán jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy az elmúlt években a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) „olyan irányba mozdult el, nem kis mértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól”, amit ő képviselt és képviselni akar a jövőben is.

Nem akar sem passzív szemlélő, sem gát lenni

Olyan eszközöket vetettek be, amelyekkel már nem tud és nem is akar közösséget vállalni – fogalmazott. Hozzátette: ha „ez az út és ezek a módszerek a Mazsihisz jövője”, annak nem akar sem felelős poszton lévő passzív szemlélője, sem aktív gátja lenni.

Neológ szellemiség, zsidó morál

Azt írta, hogy csaknem harminc éves pályáján a neológ vallásos zsidóságot képviselte, nem csupán a rituálé vagy a gyakorlat szintjén, hanem a neológ szellemiség, a zsidó morál hirdetésével és megélésével is.

Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját 2015 júliusában választotta meg országos főrabbinak a Mazsihisz rabbitestülete.

A Mazsihisz világi vezetése sajnálattal vette kézhez Frölich Róbert országos főrabbi lemondását

Ezzel – mint írták – „a sokszínű zsidóságot éri veszteség”.

A Mazsihisz azt közölte: a szervezet közgyűlése nemrégiben meghatározó többséggel erősítette meg „új stratégiáját, amely a változó világra nyitott, sokszínű magyar zsidó közösség építését célozza meg”.

A Mazsihisz „legfőbb döntéshozó testületének határozatát mindenkinek, de különösen a választott tisztségviselőknek tudomásul kell venni” – írták a közleményben.

Úgy fogalmaztak: „valljuk, hogy a több mint 150 éves múltra visszatekintő magyar neológ mozgalom számára a hagyományok továbbvitele mellett az állandó megújulás az egyik legfőbb erény, ezen az úton, a megújulás és a befogadás útján kell továbbra is haladni”.

Hozzátették: Magyarország emblematikus zsinagógájának, a Dohány utcai zsinagógának főrabbijaként Frölich Róbert továbbra is a zsidó közösségért fog dolgozni.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük