Connect with us

Banánköztársaság

Lendvai: komolyan meg kell gondolni, érdemes-e a fideszes kétharmadnál beülni a parlamentbe. Lehet, hogy az a jobb, ha a negyedfasiszták egyedül üldögélnek ott a teljesen fasisztákkal

Megosztás

Minden lehetőség legrosszabbika jött be, ezt látjuk. Az országnak is. Marad a nemzetközi elszigeteltség, a költségvetés összeomlott, nő az elvándorlási kedv. A bajokat takarandó, a kormánynak újabb és újabb bűnbakokat kell majd kijelölnie, amivel tovább mérgezi a közerkölcsöt és közbeszédet. Komolyan meg kell gondolni…..

Megosztás

Minden lehetőség legrosszabbika jött be, ezt látjuk. Az országnak is. Marad a nemzetközi elszigeteltség, a költségvetés összeomlott, nő az elvándorlási kedv. A bajokat takarandó, a kormánynak újabb és újabb bűnbakokat kell majd kijelölnie, amivel tovább mérgezi a közerkölcsöt és közbeszédet. Komolyan meg kell gondolni…..

De lehet rosszabb is, ha az ellenzék „lássuk uramisten, mire megyünk ketten” alapon szétveri a táborát

Lesz majd dolga saját magával is, de most elsősorban a választóival van.

Akik soha még ilyen csalódottak nem voltak, hiszen hihetőnek látszott a változás. Akik -civilek, nem hivatásos politikusok- még soha ennyit nem tettek: pultoknál fagyoskodtak, aláírást gyűjtöttek, nyomtattak, hajnaltól hajnalig ültek a szavazatszedő bizottságokban.
Nem maradhatnak a keserűséggel magukra.

Őket árulja el, aki most nem hozzájuk szól, hanem elkezdi a szokásos belső játszmát az egymásra mutogatással: Márki-Zay a felelős, Gyurcsány a hibás, a Jobbik tehet róla.

Orbán éppen ezt várja

Nem jó jel, hogy a hat párt nem állt ki együtt, de ha érzelmileg nem voltak készek rá, akkor jobb, hogy nem tették.

Persze, kell majd elemezni az okokat és felelősségeket, a pénzosztás, a háború, a propaganda hatását, de az első komoly szónak a választóhoz és a tendőkről kell szólnia. El kell mondani:

1. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a ciklus is négy évig tart. A Fidesznek kedvező külső körülmények máig tartottak: most még erkölcstelen hasznot húzott a háborúból. De vége a nemzetközi pénzbőségnek, az államkasszát kiürítették, az eladósodás és az infláció minden képzeletet felülmúl. Orbán ma délelőtt még a „marad-e a rezsicsökkenés” kérdésre sem mert igennel felelni. Úgy kell készülni: lehet, hogy már 1-2 év múlva új megmérettetés jön.

2. A Fidesznek sem képessége, sem szándéka nincs konszolidációra. Soha nem is volt. Neki fog támadni a maradék független médiának, önkormányzatoknak, Iványiéknak, sztrájkoló pedagógusoknak. Leghamarább az ő védelmüket kell megszerveznünk jogsegélyszolgálattal, adakozással, gyűjtőakciókkal, civil ellenállással, az egyenként lekaszálásra ítélt „szabad városok” végre-valahára összehozott szoros koalíciójával.

3. Ha valamikor, hát most aztán bebizonyosodott a fideszes propaganda ereje. Ha erre nincs ellenszerünk, sosem győzünk. Egyedül az ellenzéki önkormányzatok közössége hozhat össze országos ellensúlyt. Szakemberek dönthetik el, hogy ez hírügynökség, internetes tévé, újság, a „nyomtass te is” teljeskörű kiterjesztése vagy más.

4. Nem tudom, hogyan alakul át az ellenzéki pártstruktúra (így nyilván nem maradhat), a pártok majd kiizzadják. De azt tudom, hogy új harcmodorra, módszertani „rendszerváltásra” is szükség van, az eddigieknél sokkal kívülebb a NER-en. Nagyon komolyan meg kell gondolni, érdemes-e a fideszes kétharmadnál beülni a parlamentbe.

Lehet, hogy az a jobb, ha a negyedfasiszták egyedül üldögélnek ott a teljesen fasisztákkal. De ha beül az ellenzék, ha nem, a politika lényege már nem a parlamentben zajlik, hanem a polgári engedetlenség és az alternatív média formáinak megszervezésében.

Ott, ahol éppen sztrájkolnak, kikakoltatnak, munkahelyről elbocsátanak, hírt hamisítanak, elhallgattatnak.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Gabó

    2022.04.04 09:32 at 09:32

    A választók akarták az összefogást, és megkapták. A legrosszabb, amit most tehetnek az ellenzéki pártok, ha egymást támadják. Ahogy MZP mondta, ők mindent megtettek, az, hogy ez kevés volt, nem rajtuk múlt.
    Nem szabad cserbenhagyni MZP-t, egymást, de talán Ildikónak igaza van, ebbe a parlamentbe nem szabad beülni, az alaptákolmányra nem szabad felesküdni. Dávid és Góliát harcában Góliát mögött egy egész Góliát-apparátus állt. Nem egymást kell okolni, hanem a fideszes médiát, hazugságokat, rágalmakat, csalásokat. Ja, és el lehet siratni az önkormányzatiságot, mert azt Orbán végképp el fogja törölni. Maradnak majd a fideszes csinovnyikos kormányhivatalok, ügyintézői, egyébként meg nulla hatáskörrel, és kész. Minden hatalmat a szovjeteknek! Mármint Putyin orbáni barátainak.

  2. Kanga

    2022.04.05 15:54 at 15:54

    Nem hiszem,hogy nem kotorászott bele a putyini hekker csapat a szerverbe.Nagy munka lenne,de a szavazólapok alapján el kellene végezni a kontrollt.A fi9desz úgy tepert a propagandával,hogy látszott,hogy bajban vannak,a végén mégis eget rengető győzelmet arattak.Ennyi hülye nincs ebben az országban!

  3. József Bus

    2022.04.05 17:34 at 17:34

    Lendvai Ildikóval 100%- ig egyetértek és bohócnak beülni a PARLAMENTBEN semmi értelmét nem látom!!!!Ellenzék azt a munkát végezze el amit Ildikó megjelölt persze ehhez nem kell beülni!!!!!!!!!!!!!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük