Lendvai Ildikó: Ha két páva táncol

Lehet a pávatáncon dühöngeni, lehet mosolyogni, lehet megvetni: ó, milyen átlátszó magatartás… De ha a szemkápráztató pávatollak lehullanak, csak a szörnyű rikácsolás hallatszik, és kezd kiderülni, hogy nemcsak a páva táncol: egy országot táncoltat a szakadék szélén, akkor a dolog már nem olyan szórakoztató.

Felteszem, az európai vezetők sem hülyék,

de különösen a néppártiaknak kényelmesebb volt behunyni a fél szemüket. Olykor mind a kettőt. Pedig a néha politikai tankönyvként is használható nagy Brehmben benne van:

„Szembeszökő jellemvonása a páva lényének a zsarnokoskodás, amely őt a baromfiudvaron kiállhatatlanná teszi.”

A mi pávánk esetében ne is higgyünk a népdalnak. Szó sincs arról, hogy a „sok szegény legénynek szabadulására” szállt volna fel a vármegyeházára. Oda se bagózott a szegény legényekre, sokkal inkább az önkormányzatra akart rátelepedni. Sikerrel.

Szólótáncra rendezkedett be,

de most kénytelen szembesülni a párostánc változattal is. A Néppárt vezetése is pávatáncba kezdett. Nekünk, magyaroknak, népművészetünk jóvoltából nem ismeretlen a „két páva egymással szemközt” motívum. Ki ne látta volna már az ú.n. úri hímzéses párnákon a két pirossal kivarrt páva szembenéző alakját? Csőrük összeér, még nem tudni, csókot váltanak-e, vagy összecsípik egymást.

Itt tartunk most

Brehmnek igaza volt: pávánkat a baromfiudvarból egyre többen találták kiállhatatlannak. Hát igen. Az az ismert, fülsértő pávahang. A Néppárt elnöke, Joseph Daul jelzi:

„Orbán átlépte a vörös vonalat”.

„A magyar politika elérkezett a falig” – összegzi Friss Róbert.

Kérdés, a fal mennyire rugalmas

És itt jön a Néppárt vezetőinek saját koreográfiájú pávatánca. A fiatal, ambiciózus Weber – az Európai Parlament legifjabb frakcióvezetője – két tűz közé szorult. Itt áll élete nagy lehetősége előtt: a Néppárt csúcsjelöltjeként az Európai Bizottság elnöke, gyakorlatilag az Unió vezetője lehetne. Ehhez nagyon kellenének a Fidesz képviselőcsoportjának voksai is. De kellene a Fidesz ellen fordult 13 kisebb tagpárté is. Együttesen az sem kevesebb. Nem beszélve az Orbánt mindig is bíráló zöldek, szocialisták, liberálisok szükséges együttműködéséről.

Eredetileg úgy képzelte, sikerül a választások utánra tolnia a konfliktust. Még februárban is óvott a szakadástól. Aztán március elején gyorsan lépést vált az ő pávatáncában – kiáll az európai alapelvekért, amelyeket nagyon is ránk szabottan fogalmaz meg: jogállam, független bíróságok és média, a tudományos kutatás szabadsága, harc a korrupció ellen.

Mi történt közben?

Csak arról van szó, hogy betelt a politikai pohár? Talán van itt még valami. Eddig a magyar érdekeltségekkel bíró német nagyvállalatok védőernyőt képeztek Orbán fölé. Nekik jó volt így, ahogy van: az Unióhoz képest alacsony bérek, nevetségesen kicsi nyereségadó, a munkavállalókat kordában tartó Munka Törvénykönyve, az előző kormányoktól kapottnál nagyobb kedvezmények, exkluzív partneri szerződések, amelyeket stabil kétharmad garantál.

Most mintha némi zavar támadt volna

Az elmúlt évtizedek legnagyobb sikeres sztrájkja komoly béremelést csikar ki az Audinál. Itt is-ott is figyelmeztető sztrájkok kezdődnek, a béralkukban egyre többször munkabeszüntetést helyeznek kilátásba. A német beruházók elgondolkodtak: lehet, hogy a jövőben Orbánék már nem tudják biztosítani a nagy cégek paradicsomát? A védőernyőt kicsit kisebbre vonják. Eddig se nagyon szerették a kiszámíthatatlanságot, a korrupciót, az „alkotmányos költségeket”, de eddig volt miért elviselniük. Lehet, hogy nem bánják, ha Orbán kap egy figyelmeztetést: ő sem tehet meg bármit. Nem jó, ha örökös bajkeverésével, konfliktusaival túlhergeli népét és partnereit, állandó izgalomban tartja a rendszert.

De persze óvatosak, ahogy a Néppárt is az

Weber három szigorú feltételt szab, de ezzel párhuzamosan Daulnak írt levelében már enyhültebben fogalmaz. Itt már nem a Fidesz számára teljesíthetetlen bocsánatkérést igényli, hanem csak annyit: meg kell érteniük, hogy ez a kampány súlyos politikai károkat okozott. A CEU ügyében is csupán „a függőben lévő jogi kérdések tisztázásáról” beszél.

Orbán is járja a maga pávatáncát, de a terep bizonytalan, a lábai néha összeakadnak. Eltünteti a plakátokat, de közben felkészül a legrosszabbra is. Cikket írat a Magyar Nemzetbe: kizárás helyett ki is léphet, beee! („Nem te válsz el, én válok!” – ahogy a perlekedő házastársak tartják sakkban egymást.) Pénteken a rádióban már saját hangján is megpendíti:

„Lehet, hogy a helyünk nem is a Néppártban van.”

Végzetes váltóátállítás

Az országot áttolná Európa mellékvágányára. Itthon könnyen venne fel győztes pózt, de valójában ez Orbánnak is kudarc. Azt ígérte, az ő szellemisége irányítja majd Európát. Ehelyett a döntéseket meghatározó, kormányzó középpártokból kiszorulva egy kisebbségi ellenzéki frakcióban rázhatná az öklét. Pávatánc vagy haláltánc? Még nem tudni. De minket is húzna magával.

Jut eszembe! Ismerik a „hesspávázás” nevű pünkösdi néphagyományt? A fiatalok májusban körbejárják a falut, és közben azt éneklik a pünkösdi királynak: „Hess, páva, hess, páva,/ Királyné pávája.”
Jé, véletlenül éppen májusban szavazunk. Hess, páva!

A cikk eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg, amit a szerző átigazításával közlünk.

Kapcsolódó

Gábor György: Orbán a táncparkett ripacskodó pávatáncosa kereszténydemokráciát épít….