Connect with us

Kerítésen innen

Lendvai Ildikó parádésan helyretette Lánczi Andrást

Lendvai Ildikó parádésan helyretette Lánczi Andrást
Megosztás

Lánczi a mandiner.hu-n publikált cikkében úgy jellemezte a baloldali honfitársainak millióit, hogy onnan lehet felismerni őket, hogy nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé.

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Politikatudományi Intézetének vezetője, a Századvég Alapítvány elnöke és nem mellesleg Lánczi Tamás a listázást újra bevezető Figyelő főszerkesztője édesapja.

Klasszikust – és Lánczit – csak pontosan…

„A baloldal a műveltek és a haladás szentjei. Először is, a balosok, mivel a kommunizmus – elméleti vagy gyakorlati – múltjában gyökereznek, nincs valódi nyitottságuk a nyugati avagy egy reálisan tökéletesebb világra, nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé, mert a görög-latin alapokkal végleg nincsenek tisztában; másodszor, a haladást szűk ideológiai érvekre alapozzák, fogalmuk sincs más kultúrák felfogásáról, az egykori marxista, tragikus sorsú szerző Schönstein-füzetek naiv szintjén képzelik el az emberi fejlődést. A baloldali hagyomány, amely a 18. századig nyúlik vissza, kimerült.”

Találhatunk a regnáló felé is kritikát, bár az író ezt a demokratáknak címzi, pontosan a Fidesz-rezsimről szól:

Hamis hírek, rágalmazás. A demokráciában semmi sem drága, ha a hatalom megszerzéséről van szó. Befeketíteni egy pillanat műve, tisztára pedig senki sem moshatja magát, mert mindig lesz valaki, aki csak a gonosz hírre fog emlékezni. Viszont ami sokkal nagyobb veszteséget szenved el, az bármely politikai rendszer racionális alapja. Európában a politika születése az antik felvilágosodás során következett be: a jó politika racionális. Ennek rongálása valamely közvetlen haszon érdekében, a kultúra lerombolását jelenti.

Lendvai Ildikó közösségi oldalán reagált a megszólított jogán:

„Lánczi András lesújtó véleménnyel van a baloldali ellenzék kulturális színvonaláról: „a balosok…nem beszélnek idegen nyelveket, az anyanyelvüket sem ismerik eléggé, mert a görög-latin alapokkal végleg nincsenek tisztában.” (Most ne menjünk bele abba, hogy nem „végleg”, hanem „végképp”, ez csak azt mutatja, hogy az anyanyelv olykor nemcsak a balosoknak okoz problémát.) Micsoda szerencséje a nemzetnek, hogy a kormányzó erők azért valahogy ellensúlyozzák a baloldal sajnálatos bunkóságát! Gondoljunk csak Kósa gördülékeny anyanyelv-használatára vagy Németh Szilárd bensőséges viszonyára a görög-latin alapokkal.

Frissítve! A kormánymédia közölte a „Soros-ügynökök” listáját – halottak is vannak rajta

Somos András: Követelem, hogy 24 órán belül tegyetek fel a listára!

Vegyenek fel a Soros-bérencek listájára!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük