Connect with us

Blogbazár

Ha Hollik ezentúl a szót viszi, ki veszi át tőle a zsidógyermek-számlálás reszortját?

Megosztás

Őszintén örülök a kormányzati kommunikáció átszervezésének. Már a monstre médiaholding létrehozása is felvillanyozott, hát még, hogy az eddigi kormányszóvivő, Kovács Zoltán immár főállású olvasói levél-íróvá lépett elő, államtitkári rangban. Hollik lesz az új Kovács.

Vásárhelyi Mária: ki volt ez számítva! - A téma meg sem karcolta az emberek ingerküszöbét. Pedig lett volna min felháborodni!
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Az is megnyugtat, hogy megtalálták a méltó utódot Hollik István személyében,

akit korábban fáradhatatlan zsidógyerek-számlálóként ismertünk meg. Ő volt az, aki a Soros-plakátok idején azzal nyugtatta meg az antiszemita indulatok felébresztésétől tartókat, hogy három hete látott

„két zsidó gyermeket vidáman sétálgatni a Kazinczy utcában”.

Az nem derült ki pontosan, minden zsidó gyerekről külön kimutatást készít-e, vagy ezt csak a volt gettó területén, három hetente végzett számláló körútja során teszi, és alaposan ellenőrzi-e származásukat.

De ennél is nagyobb kérdés:

ha Hollik ezentúl a szót viszi, ki veszi át tőle a zsidógyermek-számlálás reszortját. Elvégre csak nem szaladgálhatnak számolatlanul!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük