Kiemelt hírek
Lendvai Ildikó: ilyen pocsék módszerekkel még az ellenfelemet se tessék likvidálni!
Az Állami Számvevőszék, amit egy ex-fideszes vezet, 660 millió forintra büntette a Jobbikot. Legyen bármi is a véleménye az olvasónak a pártról és elveiről, a demokrácia arról ismerszik meg, hogy a regnáló vezetése nem pártállami módszerrel igyekszik likvidálni ellenlábasát.
Tiltott párttámogatás
Lendvai Ildikó – akiről köztudott, hogy nem Jobbik-fun – frappáns bejegyzésben mondta el véleményét a hatalmával visszaélő jelenlegi vezetésről.
„Na nem. Ilyen pocsék módszerekkel még az ellenfelemet se tessék likvidálni. Ezt a játékot rendes helyen nem így játsszák. Sőt: ez már nem is játék.
A volt fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszék összesen 660 millió forintot fizettet illetve von el a Jobbiktól, mert áron alul kaptak plakáthelyeket Simicskától, és ez „tiltott párttámogatás”.
Gyorsan előrebocsátom, hogy szerintem jobb országban élnénk, ha a Jobbik nem lenne. Egy-egy különösen durva akciójuknál fel is merült bennem, alkotmányos-e a létük és működésük. És igen: Simicska minden jel szerint tényleg bagóért adott kedvenc pártjának plakáthelyeket, és ez valóban umbulda. De:
1.Simicska pontosan így járt el a Fidesszel, amíg ő ült Mészáros Lőrinc helyén. Sőt: a Fidesz a mostaninál is „jutányosabb” árat kapott tőle. Az is lelepleződött már, hogy néhány tételt egyszerűen nem is számláztak le a Fidesznek.
2. Amikor emiatt az ellenzéki pártok feljelentést tettek, azt az ügyészség visszautasította, mondván: az ÁSZ annak idején igazolta a párt kampányelszámolását. Ugyanaz az Állami Számvevőszék, amelyik most utánanézett az áraknak, akkor azt mondta: nekik ez nem dolguk, ők csak azt ellenőrizhetik, hogy a pártok elszámolásai matematikailag stimmelnek-e.
3. Amikor a CÖF-nek állami vállalatok közpénzből tejelnek, hogy a Fidesz mondandóit plakátokon hirdethesse, az nem „tiltott párttámogatás”.,
4. Az sem az, amikor maga a kormány él mindnyájunk (köztük a nem fideszes szavazók) pénzéből a Fideszt szolgáló kampányeszközökkel, plakáterdővel, hirdetésözönnel,
5. És most jön a lényeg. Nagyon helyes, ha a Fidesz harcolni akar a Jobbikkal. De akkor küzdjön meg a politikájával! Mutasson rá, mi a tarthatatlan, mi a veszélyes a Jobbik céljaiban, bírálja Európa-ellenes, kirekesztő, gyűlöletet szító törekvéseit!.De ezt nem teszi- hogy is tehetné! Hiszen ugyanazt vallja és csinálja, mint amit a Jobbik vall és csinálna. A Fidesznek a világon semmi baja a Jobbik világnézetével, maga is hasonlókat gondol. Ha szükség volt rá, boldogan szövetkezett vele számos önkormányzatban, már jóval az álságos cukisodás előtt is. Baja csak azzal van, hogy a Jobbik a helyére tör.
Nem a Jobbikot féltem.
Nekik Simicska majd csak kipótolja valahogy. Az országunkat, a maradék szabadságunkat féltem, ha a közmédia, az ügyészség, a választási bizottságok, az egész választási törvény, a kopasz különítmények, a Kubatov-listák mellett mellett most még az Állami Számvevőszék és a pénzügyi nyomorgatás is eszközévé válik a „szabad választások” megcsúfolásának.
A Fidesz most nem a valódi bűneiért, hanem azért bünteti a Jobbikot, aminek maga a sokszorosát elkövette. Persze, rablóból lesz a legjobb pandúr. Na de, hogy ekkora rablóból ilyen piti és gyáva pandúr?!”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Akikben a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson
Pál György
2017.12.07 10:42 at 10:42
a tisztességes játék fogalma ismeretlen a fidesznél