Connect with us

Blogbazár

Lendvai Ildikó: Körben áll egy országka, Lássuk, ki lesz a párja

lendvai-ildiko
Megosztás

Nemrég fejezte be huszadik lelkesítő évértékelő beszédét a miniszterelnök. Részemről tényleg föllelkesültem. Legjobban attól, hogy most már tuti felépítjük a kerítést a nyugati határon is. A helye még úgyis megvan.

Kiderült t.i., hogy

„a veszély most Nyugatról fenyeget”,

a déli határt már megvédtük a muszlimoktól a kerítéssel. De amilyen pechünk van, közben meg a Nyugat iszlamizálódott, „Nyugat-Európa és Közép-Európa fejlődése elkanyarodott” Nem tudom, nem jönnénk-e ki olcsóbban, ha egyből az egész országot körbekerítenénk: „Körben áll egy országka, Lássuk, ki lesz a párja”.

Orbán Viktor huszadik évértékelője: A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek!

Előre megmondom, senki, mert páratlanok vagyunk.

A beszédben pl. elhangzott, hogy

„a magyarokat a szerénység jellemzi”.

Ennek jegyében rögtön meghallgathattuk a beszámolót a hihetetlen sikerekről, és a köszönetmondást mindezekért Matolcsynak, Fazekas Sándornak, Balognak. (Tényleg, köszike a közpénzjelleg elvesztéséért, a földmutyiért, a komplett egészségügyért és oktatásért, bár utóbbiakról valamiért most nem esett szó.)

Szintén a szerénységet illusztrálandó, kiderült, hogy mi buktattuk meg Schulzot, Renzit, Milanovicsot és az osztrák kancellárt is („belénk tört a foguk”), sőt az ENSZ-t is mi hoztuk létre, de benne sajnos csalódnunk kellett:

„Nem azért hoztuk létre az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy szembeforduljon velünk”.

Az nem lepett meg, hogy mi védjük meg a kereszténységet (úgy emlékszem, már a tavalyi beszédben is megvédtük), de most még nehezebb lesz, mert a miniszterelnök szerint a négerek nagyon szaporodnak. Már az eddigi migránsok is megérték a pénzüket, de most jönnek ezek is, nemcsak muszlimok, de még feketék is, jesszus!

Szerencsére az ellenzéki pártok reménytelen lúzerek, csak gyűlölködnek, pedig az csúnya dolog, fáj is ez a miniszterelnöknek. Pláne kár a Jobbikért, az „egy szebb napokat is megért nemzeti párt”. (Szépek is voltak azok az egykori napok, gárdamellényben!)

A kamera szívesen pásztázott a hallgatóságban. Érdekes, Tiborczot valahogy nem mutatták.Tudja valaki véletlenül, hol ült?

Megszereztük Orbán Viktor holnapi évértékelő beszédét!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük