Connect with us

Blogbazár

Lendvai Ildikó: Szent számunk a kétharmad

Lendvai Ildikó: azért ez nem volt szép tőled, Gyurcsány Feri! Megmondhattad volna egyszerűbben is, hogy valami bajod van velem!
Megosztás

Úrrá lett rajtunk a számmisztika. Szent számunk a kétharmad (ld. még szent állatunk a turul, szent helyünk Ópusztaszer stb.).

A parlamenti kétharmad után ennek jegyében produkáltunk még egy kétharmadot: Az OLAF a vizsgált uniós pályázatok kétharmadában talált nálunk valami stiklit, disznóságot, szabálytalanságot.

Szép szám, hiába.

Hitványabb nemzetek meg sem közelítenék. A Pesti Srácokban épp most olvastam:

„Magyarország 120 év óta először van ott, ahová a nemzeti karakter szellemi kvalitásai és a néplélek magától értetődő ambíciói pozicionálják.”

Vagyis 120 évet kellett küzdenünk a Nagy Magyar Kétharmadért, de végre megvan. Bár szerintem a néplélek magától értetődő ambíciói (nem beszélve a nemzeti karakter szellemi kvalitásairól) ennél magasabbra törnek.

Szent szám ide vagy oda, cél a kétharmad helyett a száz százalék. Ideje, hogy az uniós pályázatok száz százalékából lehessen lopni.

Orbán veje hazudott arról, hogy az OLAF nem akarta meghallgatni

Az OLAF már a szegények élelmiszercsomagjainál is vizsgálódik

Az OLAF Rogánék találmányának ügyében is csalást gyanít

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük