Az Egy szerelem három éjszakájában éneklik a szereplők Vas István versét egy olyan világról, ahol semmi sem az igazi. Ahol nemzetről és rendről szónokolnak, de persze nem gondolják komolyan.

“Jobb a műnap, mint a nap,/anyagnál a műanyag/ …nemzetnél a műnemzet/ rendet, rendet, műrendet!”

Most a kormány akar “rendet” csinálni, persze a saját szájíze szerint. Lecsapni mindenkire, akik úgysem túl rokonszenvesek az emberek számára, hogy felgerjesztett gyűlöletükre építve ismét a nemzet megvédőjeként, az igazság bajnokaként tetszeleghessen. Volt már ilyen: a történelemórákról emlékezhetünk a plakátokra, amelyeken a “Munkás ököl, vasököl, oda csap, ahova köll” felirat fenyegetett..

Kiderült, hogy ez a képesség nem korlátozható a „munkás ököl, vasököl”-re

Mármint, hogy oda csap, ahova köll. Másfajta vasöklök sem hülyék, nem hadonásznak tétován: nagyon is céltudatosan csapnak. Nálunk pl. nemzeti konzultáció útján hirdetik ki, hova köll lecsapni.

A kormányököl nem áll távol az egykori munkásököltől,

pár éve még arról volt szó, hogy a munka társadalmát építjük. Nem ám a fogyasztóit. (A munkát akkor még nem keccsölésnek hívták, most a miniszterelnök a nép egyszerű gyermekei számára lefordította, hogy ne legyen félreértés.) Később más jelszavak jöttek, de annyi maradt, hogy a túlzott fogyasztás árt a jellemnek. Ha másképp már nem bírják visszafogni a mohó magyart a konzumálástól, hát inkább úgy intézik az inflációt, nagyon helyesen, hogy felszökjön a sertéshús, a parizer meg a benzin ára. Ebből is látszik, hogy a legtöbbet közülünk a kormány dolgozik, proletár módra szinte éhbérért. A vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása nem lévén, a miniszterelnök zsebében egyenesen

„kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért”.

Néha talán cukros ételekről álmodik, s nem tud kartellekről. Azokról semmiképpen, amelyek közbeszerzési pályázatok kapcsán vetődnek föl.

A lényeg különben is az ököl, amelynek időnként csapnia kell

Természetesen nem az ököljog alapján – nálunk jogállam van, vagy mi a szösz. De ha valami bántja a magyarok igazságérzetét, akkor a kormánynak ezt haladéktalanul orvosolnia kell. Kivéve, ha a magyarok igazságérzetét az bántja, hogy egyesek kilopják a szemüket. Az ilyenfajta lopás a rend részét képezi, vasöklöt tehát nem igényel. A cigányok, a börtöntöltelékek, a helyüket nem tudó, nagyszájú civilek viszont rendetlenek, megbontják a harmóniát és a köznyugalmat.

Juszt is ellenállok a kísértésnek,

hogy a legújabb nemzeti konzultációt „rendpártinak” nevezzem. A kormányfő éppen erre vár. Hogy ő álljon a rend és a biztonság oldalán, míg a sok ágáló ballibsi a felfordulásén. Gulyás miniszter így indokolt: „helyre kell állítani a rendet”. Persze az ú.n. „rendpártiak” éppen nem a „rend pártját” fogják, sokkal inkább egy hatalmi csoport, egy „párt rendjét”, rendszerét akarják erősíteni. Verik a mellüket: ők azok, akik a népakaratra hivatkoznak a törvényre mutogató bürokraták és jogvédők rinyálása helyett. Nem azért, de ezt speciel az Orbánék által utált jakobinusok vitték tökélyre.

Az Akadémia Politikatudományi Intézetének kutatói már 2013-ban (na ja, akkor még voltak akadémiai intézetek) írtak a ”büntető populizmus” szokásos manipulációiról. Mint kifejtik, hálás dolog a politikai ellenfeleket és a bíróságot szidni, amelyik

„a bűnözőknek és a fogvatartottaknak kedvez, az ő jogaikat védelmezi, szemben az áldozatokkal és a jogkövető többséggel”.

Szegény tudósok nem sejtették, hogy dolgozatukat a Fidesz receptkönyvnek nézi.

Először jött a „Három csapásként” hirdetett szigorítás,

ami a világon semmi eredményt nem hozott. Aztán már a 14 éveseket is el lehetett zárni szabálysértésért is, ha apuka nem tudta kifizetni a pénzbírságot. Most irányt vettek a 12 évesek felé. Lesz még ebből ovis karcer is, borzasztó, hogy ezek az ötévesek is milyen rendbontásokra képesek. Aztán 2015-ben bedobták a halálbüntetés népszórakoztató ötletét. Közben egy merész kanyarral kriminalizálták a hajléktalanságot, később a civil szervezeteket, utoljára a „zaklató” színházakat.

A nemzeti konzultáció hivatalos célja,

hogy „egyes aktivista csoportok” ravaszkodása ellenére a bűnözők jogai ne legyenek fontosabbak a törvénytisztelő emberek jogainál. Ami azt illeti, én ismerek egy ilyen csoportot. Nap mint nap falaznak a közpénzeken hízó korrupt alakoknak, bűneiket olykor az ügyészséggel takargattatják, baltás gyilkosoknak adnak menekülő utat. Nem fogják elhinni, de még a bírósági ítéletek semmibe vételére is felszólítanak, sőt egyeduralomra törnek, pedig azt az alaptörvény is tiltja!

Na de hogy ki a rendzavaró, azt a vezér mondja meg, különben összevisszaság lenne

Ő a legfőbb jogforrás, mert nálunk az igazság is központosítva van. A konzultációban lesz szó ugyan korrupcióról, de kik a korruptak? Na kik? Hát a bírók, csakis. Ne tessék itt mindenféle más neveket sorolni. Hollik István már kész tényként beszél a „Szegeden tapasztalható bírósági korrupcióról”, ez „ezer szállal kötődik a szegedi önkormányzathoz, amelyet Botka László vezet”. Remélem, hogy Karácsony meg kártérítésért perelő börtöntöltelék. Vagy biznisz-ügyvéd. Vagy legalább cigány.

Lehet persze leleplezni, kiröhögtetni a nemzeti konzultációt,

fontosabb dolgokról beszélni. De még jobb, ha a köztársaságpártiaknak is megvan a maguk javaslatcsomagja a valódi biztonságra. A korrupció leküzdésére, a családon belüli erőszak, az iskolai agresszió vagy a választási csalások megelőzésére, az áldozatvédelemre, náci randalírozások és oktalan uszítások elleni fellépésre. Az álnok „rendpártiság” helyett az igazi rendre, amelyről Illyés írt: „Rendet, rendet, rendet végre,/ ki a szennyet a szemétre!/ Házunk tája ez az ország,/ takarítsuk ki a mocskát!”Vasököllel elég nehéz takarítani.

A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző a Városi Kurírnak írt előszavával és a portál engedélyével közlünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét