Connect with us

Kerítésen innen

Lesz 44 nap szülői szabadság, de csak a fizetés 10%-árért törvény-javasolják Palkovicsék

Megosztás

A Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez -ami már csak a „bátrak” gombnyomására vár- a „foglalkoztatási tárgyú jogszabályok” módosításáért. A tervezett bevezetés időpontja: 2023. január 1.

Lesz 44 nap szülői szabadság, de csak a fizetés 10%-árért törvény-javasolják Palkovicsék
Megosztás

A Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez -ami már csak a „bátrak” gombnyomására vár- a „foglalkoztatási tárgyú jogszabályok” módosításáért. A tervezett bevezetés időpontja: 2023. január 1.

Munka-magánélet egyensúly

Közleményük szerint a kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése. A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az „apanapok” száma, azaz az apák gyermekük születése után 10 munkanapot vehetnek ki.

Az első öt munkanap idejére a teljes távolléti díjat (alapbér + bérpótlék), a második öt munkanap idejére viszont csak a távolléti díj 40 százalékát kaphatják meg.

Könnyítés, amúgy magyarosan….?

A törvényjavaslat szerint gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság járhat, amit a szülő kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója.

Erre a 44 napra csak a távolléti díj tíz százalékát kaphatja meg, amelyből még levonják a gyed vagy a gyes összegét.

A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is.

Az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.

Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!

A kisgyermekesek sem maradnak ki a „jóból”

A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni. Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót. A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a minisztérium szerint a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg. Új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket. A törvényjavaslat új passzusai 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe, ha a parlament is elfogadja.

Szerző