Connect with us

Kerítésen innen

Lesz itt rend! – Siófok polgármestere nem cicózik…..

rend
Megosztás

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere úgy döntött, hogy gátat szab a városában randalírozóknak, eddig példátlanul drasztikus intézkedésekre szánta el magát.

„Siófokért, a siófokiakért…”

A polgármester közösségi oldalán írt terveiről:

„Alkohol fogyasztási-, árusítási korlátozás-tervezet…

Írtam korábban arról, hogy a Petőfi stny. idei lezárásának és biztonsági őrökkel történő felügyeletének jogszabályi akadálya volt. A pályázati úton kiválasztott biztonsági céggel is úgy állapodtunk meg, hogy egyelőre őrzés nincs, de ha újra lehetőség lesz rá, némi felkészülési időt biztosítva számukra, indítjuk a projektet, ismét rendezvény területté nyilvánítjuk a sétányt.

Ezzel párhuzamosan a térfigyelő rendszerünk további fejlesztése is elindult, most épp azon dolgozunk, hogy rövidesen a kapitányság épületéből, a rendőrség által lehessen közvetlenül figyelemmel kísérni a sétány történéseit és így azonnal reagálhassanak is azokra. Nos, jelen állás szerint július közepén zárul a sétány és feláll az őrzés.

Viszont a július 16-ai testületi ülésünk elé is beviszek 2 javaslatot,

amelyekkel –kihasználva a még megmaradt kevéske önkormányzati jogszabályi lehetőséget- szintén elsősorban a város biztonságosabbá, nyáron is élhetőbbé tételét céloznánk meg.

Az egyik,

hogy Siófok egész területére rendelnénk el közterületi (utcákon, tereken, vízparti sétányokon) alkoholfogyasztási tilalmat.

Próbáljuk elérni azt, hogy sem a parkjainkban itt-ott részegen fetrengő hajléktalanok, sem pedig a mindennapokból „kiszabaduló” ifjak, következmények nélkül vedeljenek a közterületeinken.

A másik,

hogy korlátoznánk a kereskedelmi üzletekben (tehát nem a vendéglátóhelyeken, hanem a boltokban) az éjszakai órákban történő, jelenleg korlátlan alkoholvásárlást.

Elég abból is, hogy éjjel suhancok, vagy épp hajléktalanok a boltok polcairól tömegével veszik az olcsóbb sört, kommersz italokat, majd azok egy részét ismét csak az utcán közlekedve, óbégatva vedelik, az üres dobozokat meg üvegeket szanaszét dobálva.

Hallom előre a szkeptikusok ellenvetésit,

az ellenérdekeltek fenyegetésit is és tisztában vagyok vele, hogy egyetlen varázsütésre nem fog minden megváltozni. De teszünk néhány lépést itt is előre és idővel látható eredmények is lehetnek.

Mindkét tervezetem bírja a rendőrség támogatását is és abban is partner lesz a kapitányság –egyébként sok értelme nem is volna az egésznek-, hogy minél szélesebb körben betartatásra is kerüljenek a korlátozások. Ha a testület elfogadja a tervezetemet, az utcán vedelési, avagy az éjszakai alkohol kiszolgálási tilalom megszegése komoly következményeket von majd maga után.

Siófokért, a siófokiakért…”

Szörényi Levente és Bródy János

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Nagy Pál Józsefné

    2020.07.07 07:08 at 07:08

    Elmebeteg gondolat!!! Én soha nem ittam és nem is fogok alkoholizálni, de abszurd ez az ötlet!!! Ennek egy célja van Mészaros ésT iborc forgalmának nővelése!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük