Lehet, hogy készül az új Békemenet Bátyka és Gazda kettős portréja alatt?

A helyzet kínos, nem vitás. Orbán elmérte. A nyár elején úgy vélte, a Belaruszban tett látogatás simán beleillik a keleti diktátoroknál tett barátkozó vizitjeinek sorába, nem kelt majd nagyobb feltűnést.

Talán nem is keltett volna

-ezt a vonzalmát már ismerik és megszokták az EU-ban is-, ha most augusztusban Lukasenka nem csalja el minden eddiginél szemérmetlenebbül a választást, és nem törnek ki ennek nyomán a halálos áldozatokkal járó tömegtüntetések és sztrájkok. Még kellemetlenül friss az emlék a parolákról, bókokról, rokonérzések emlegetéséről.

Emlékeznek, amikor Lukasenka és Orbán júniusban duót énekeltek az „István, a király”-ból? „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel…” Jó, nem szó szerint, de majdnem.

„A két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk”

– így Orbán.

Hazájában a 26 éve regnáló elnököt „Bátykának” nevezik,

ez olyasmi, mint amikor mi Keresztapaként emlegetjük a magunk első emberét. Akiről újabban megtudtuk, hogy ő a Legfőbb Gazda, minden magyar férfiember testet öltött archetípusa. Közel érezték magukat, na. Nincs szebb a férfibarátságnál.

Lukasenka szerint Magyarország

„mindenki másnál jobban megért minket”.

Át is adott Orbánnak egy focimezt a belarusz válogatottból, finom jelzésként: egy csapatban játszunk. Istennek hála, azért egyelőre olyan közel nem állunk egymáshoz. Magyarország nem Belarusz, és noha Orbánnak ott imponálhat egy s más, ő nem Lukasenka. A magyar viszonyok összehasonlíthatatlanul élhetőbbek és szabadabbak, nálunk bonyolultabb trükkökkel kell kesztyűbe dudáltatni az ellenzéket, mint amilyen keresetlen őszinteséggel veti börtönbe Lukasenka a riválisait.

Természetesen más vezetők is találkoztak már az évek során Lukasenkával,

de nem választási kampány idején, flottatüntetésként mellette. És nem egy héttel azután kecsegtettek az európai szankciók feloldásával, hogy lecsukták az ellenzéki elnökjelöltet és aktivistáit. Mások vagy gazdasági kapcsolatokban gondolkodtak, vagy/és visszarángatni remélték Belaruszt Putyin karjaiból. Orbán viszont kifejezetten politikai kapcsolatokat forszírozott. („Eddig minden jó, ám ebből keveset hoztunk ki, nem elég szorosak a politikai kapcsolataink.”) Az új gazdasági megállapodások csekély jelentőségűek, bár a diplomataképzésben vállalt együttműködés azért őszintén érdekelne. (A sajtópletykák szerint a belarusz hatóságok is közreműködtek Gruevszki szöktetésében.

Nincs is szebb kovásza két tisztakezű, törvénytisztelő fél barátságának, mint a korrupcióért elítélt haver kisegítése

Kimondatlan ígéret a jövő kedvezőtlen politikai fordulatainak esetére. Azért ha majd Lukasenkát ide menekítjük, legalább egy koronavírus tesztet csináltassunk. Eddig azt hirdette, hogy a fertőzés ellen a vodka a legjobb védekezés.)

Egyiküket sem a gazdaság izgatta, hanem Orbánt a keleti orientáció, Lukasenkát meg az Unión belüli szövetséges. Valósággal egymás tenyeréből ettek, eljátszották az „Uram, zseni lakik Önben, Önben uram, nemkülönben” játékot, versenyt szidták a Nyugatot. Orbán: A Nyugat mindenbe bele akar szólni, de „ez a mi országunk, a mi életünk”. Lukasenka: „Azért engedik meg maguknak a nyugati államok azt, amit megengednek, mert mi elviseljük”.

Két kipróbált pávatáncos talált egymásra

Lukasenka sokáig Putyin legmegbízhatóbb emberének számított, az orosz elnök már államszövetséget tervezett, persze a saját vezetésével. Ez azért Bátykának sok volt, Ukrajna példája se vonzotta igazán. Sasszézni kezdett az Unió irányába, ahogy Orbán a keleti diktátorok felé. Félúton jött a párostánc.

Persze férfiasan járták, macsó módra. „A politika a férfiak asztala” – vallja Lukasenka. Érzékeny pontján találta el, hogy a lázadásnak női arca van: három nő szövetsége, a fehér ruhás nők tüntetései „A nővéred vagyok, az anyád vagyok, a feleséged vagyok. Ne üss!” táblákkal.

Utólag egyre kínosabb színben tűnik fel a nyári politikai cvikipuszi.

Lemeztelenedik és kompromittálódik benne a NER-nek az az alapelve, amely szerint a politikában semmilyen morális megfontolásnak nincs helye. Még csak az egyik szempontként sem, mások mellett. E tekintetben nevezhető igazán a rezsim ellenforradalmi rendszernek: politikai puccs minden erkölcsi alapvetés, humánus tradíció ellen. Menekülőket szabad vízbe fojtani. Anyákat szabad gyerekükkel zsarolni, ahogy most Belaruszban Tyihonovszkajával teszik. Szabad lopni, szabad védtelenekbe rúgni. Csak a gyengék meg a nők pityeregnek.

Ám ezt zsenáns kimondani

Ezért nagy a kuss nálunk Lukasenkáról, aki – ha ijedtében most kiengedte is a foglyokat – kissé túltolta a biciklit. Holliknak (neki már úgyis mindegy) megengednek pár célzást:

„Láttunk már olyat, hogy a tüntetéssorozatokról kiderült, erős nemzetközi befolyás hatására indultak”.

Naná, Soros. A bevált munkamegosztás szerint a kormánysajtó rohamosztagával a Hírtévében ki is mondatják:

„Ahol van gyenge pont, ez a hiénahad támad.”

Mint kiderül, most az USA-ban, Belaruszban és nálunk az Indexnél támadott a nemzetközi hiénahad. (Arcizmunk se ránduljon, ha a tüntető feketék és a belarusz elnökjelöltnő kart karba öltve tűnnek fel a felmondott indexesekkel. Jobban meg kellene nézni azt a híváslistát. Lehet, hogy Dull Szabolcs nem is Dobrev Klárának, hanem Tyihonovszkajának telefonálgatott. Nő, nő. Csak a baj van velük.) Van javaslat is a hazai teendőre:

„mielőtt elhinnék, hogy az utca az övék, lehet, hogy meg kell mutassuk magunkat.”

Istenem, lehet, hogy készül az új Békemenet Bátyka és Gazda kettős portréja alatt?

Sajnos, most a lengyelek nem jönnek. Ők éppen szankciókat követelnek Lukasenkával szemben. Bonyolult az élet. És teli hiénákkal.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző külön a Városi Kurírnak írt előszavával és engedélyével közlünk.)

Farkasházy Tivadar: sokkal közelebb, mint az gondolni szoktuk

Putyin és Lukasenka egymás kezébe csaptak: Oroszország azonnal beavatkozik, ha....