Connect with us

Ez a nap

Letartóztattak egy férfit, akit a ricines levelek feladásával gyanúsítanak

Megosztás

Az USA középnyugati Utah államában letartóztattak egy férfit, akit a Pentagonba és a Fehér Házba küldött, ricinnel mérgezett levelek feladásával vádolnak.

A ricines levelek küldője
Megosztás

Az Egyesült Államok középnyugati Utah államában letartóztattak egy férfit, akit a Pentagonba és a Fehér Házba küldött, ricinnel mérgezett levelek feladásával vádolnak. 

A letartóztatásról – amelyre Logan városában került sor – a Salt Lake Tribune című helyi lap közölt információt. A gyanúsított nevét és kilétét a rendőrség akkor nem hozta nyilvánosságra. Később az ügyészség közölte, hogy William Clyde Allen III., egy 39 éves haditengerészeti veterán a gyanúsított. Sajtóértesülések szerint ő bevallotta a mérgező levelek küldését.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közleményben tudatta a sajtóval, hogy a Utah fővárosában, Salt Lake Cityben lévő irodája „veszélyes vegyi anyagok” ügyében folytat nyomozást Loganben, amely Salt Lake Citytől mintegy száz kilométernyire északra fekszik. Az FBI közleménye ugyan leszögezte, hogy a közbiztonságot nem fenyegeti veszély, ám arra kérte az ott lakókat, hogy próbálják meg elkerülni a környéket.

A védelmi minisztérium (Pentagon) és a Fehér Ház kedden hozta nyilvánosságra, hogy hétfőn ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnök címére a Fehér Házba, valamint két ricines levelet postáztak a Pentagonba is, James Mattis védelmi miniszter és John Richardson admirális, a tengeri hadműveletek irányítója részére. A borítékok egyike sem jutott el az címzettekhez, mert már a postázóban kiszűrték őket.

Hétfő óta az elnöki hivatalba és a minisztériumba érkező valamennyi levelet elkülönítve átvizsgálják.

Szerdán délután ellentmondásos hírek jelentek meg az amerikai sajtóban az ügyről. Először azt közölték, hogy egy volt tengerészgyalogos adta fel a leveleket, délután pedig a Fox televízió arról számolt be, hogy a borítékokban nem a rendkívül mérgező ricin volt, hanem ricinusmag.

(Forrás: MTI, militarytimes.com)

Kapcsolódó:

Trump segített a szüleinek adót csalni? Az elnök tagad!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük