Ez a nap
Leváltották Mendrey Lászlót a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének éléről

Elfogadom a kongresszus döntését, a további munkához sok sikert kívánok – nyilatkozta a Népszavának Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) leköszönő elnöke, miután szombaton rendkívüli tisztújító kongresszus keretében leváltották őt a testület éléről.

A kongresszus nemcsak az elnök, hanem az Országos Választmány tagjainak visszahívásáról is döntött. Az új tagok megválasztása után Szűcs Tamást, a PDSZ Borsod megyei ügyvivőjét választották meg a szakszervezet ügyvezető elnökének. Megbízatása egy évre, a következő tisztújításig szól.
Mendrey ezzel nem tölthette ki mandátumát, visszahívása a szervezet „belső működési problémáira” vezethető vissza. A PDSZ választmányának több tagja még januárban lemondott, ahogy a teljes Felügyelő Bizottság is. A szakszervezet Facebook-oldalán megjelent „nem hivatalos” közleményben ekkor belső bizalmi válságról, „beépült fideszes ügynökökről” írtak. Egy későbbi közleményben a választmány határozottan cáfolta, hogy a működési problémák „Fidesz-ügynökök” tevékenységére vezethetők vissza. Ekkor Mendrey is elismerte, a vitás pontok feloldását egy rendkívüli kongresszus megoldhatja.
Ugyanakkor a lap szerint érdekes, hogy a PDSZ-ben kialakult feszültségekről szinte ugyanakkor szerezhetett tudomást a közvélemény egy „nem hivatalos” Facebook-közleményből, amikor a másik nagy tanárszervezetnél, a Galló Istvánné által vezetett Pedagógusok Szakszervezeténél (PSZ) is belső harcok alakultak ki – erre ugyancsak egy rejtélyes Facebook-bejegyzés mutatott rá. Tény az is, hogy Mendrey és Gallóné – aki már csak júniusig vezeti a PSZ-t – megalkuvást nem tűrőn képviseli a pedagógusok érdekeit a jelenlegi hatalommal szemben, és arra sem voltak hajlandóak, hogy jelenlétükkel legitimálják a kormány által gründolt köznevelési kerekasztal látszategyeztetéseit.
(Forrás: Népszava)
A hatalom ne törekedjen az oktatási intézmények maga alá gyűrésére
Szerző
Friss
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk