Connect with us

Sport

Lewis Hamilton győzött a Hungaroringen

Megosztás

A 33 éves Hamilton rekordot jelentő, hatodik alkalommal győzött Mogyoródon, az idei szezonban ötödször, pályafutása során 67. alkalommal állhatott a dobogó felső fokára.

Megosztás

A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

A start előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg Sergio Marchionnéról, a Ferrari szerdán elhunyt elnökéről.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani a vezető pozíciót,

mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas igyekezett kivédeni a két Ferrari támadásait. Előbb Kimi Räikkönen próbálta megelőzni honfitársát, majd miután a kettes és a hármas kanyar között Vettel átvette a harmadik helyet, ő eredt Bottas nyomába. Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyezett sorrendje.

Hamilton a tizedik körben már négy másodperccel vezetett

Bottas előtt, közben a negyedik pozícióban száguldó Räikkönen arra panaszkodott a csapatrádióban, hogy problémája akadt a kulacsával és nem tud inni. A Ferrari boxából megerősítették, hogy a finn pilóta kulacsát elfelejtették csatlakoztatni, így Räikkönen a futam ideje alatt nem fogja tudni pótolni az elveszített folyadékot. A levegő hőmérséklete 33 fokos volt, a pilótafülkében ülve ez nagyjából 70 Celsiust jelent.

Räikkönen a 14. körben kiállt a boxba kereket cserélni, a Mercedes pedig egy körrel később kihívta Bottast. A huszadik körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három sorrendje.

A címvédő autójára csak öt körrel később raktak friss abroncsokat, de az élre kerülő Vettelt még ezután is kint tartotta a pályán csapata, hogy minél jobban növelje a különbséget. A 32. körben 14.5 másodperc volt az előnye, de amikor a 39. körben a boxba hajtott, ez már csak 7.8 mp volt, mert a lekörözéseknél többen is feltartották.

Időközben Räikkönen ismét kereket cserélt,

a legtovább Daniel Ricciardo várt, ő a 45. körben állt ki, a negyedik helyről, és csak egy pozíciót veszített.

Húsz körrel a vége előtt már körvonalazódott, hogy amennyiben baleset vagy műszaki hiba nem történik, a harmadik helyen haladó Vettel számára csak a második Bottas megelőzése lehet reális, mivel az éllovas Hamilton előnye egyre nőtt.

A hajrában Vettel nagy lendülettel támadta Bottast,

aki bár lassabb volt, a végsőkig próbálta őrizni pozícióját. A német versenyzőnek végül sikerült megelőznie finn riválisát, de a két autó a manőver közben összeért, a Mercedes első szárnyának jobb széle letört, a Ferrari bal hátsó gumija azonban sértetlen maradt.

Hamiltonnak ez volt pályafutása 220., Vettelnek pedig karrierje 210. Forma-1-es futama.

Hamilton számára ugyanakkor intő jel lehet a Hungaroringhez kapcsolódó érdekes statisztikai adat: 2004 óta a Magyar Nagydíj győztese az adott évben egyszer sem tudott világbajnokságot nyerni.

 „A szombati időmérő nagyon fontos volt, jól jött nekünk az eső, száraz aszfalton nem tudtuk volna felvenni a versenyt a Ferrarikkal” – ismerte el a futam utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton. Hozzátette, a verseny nagyon jól alakult számára, bár azt sajnálja, hogy Bottas nem tudta megtartani a második helyet.

„Ennek ellenére sok erőt ad a csapatnak sorozatban két győzelem után elmenni a nyári szünetre” – hangsúlyozta.

Sebastian Vettel úgy értékelt, nem volt könnyű versenyük, de mindent megtettek, ami tőlük tellett.
„A második hely a legtöbb, amit ma elérhettem, örülök, hogy ez sikerült és mindkét autónk dobogós helyen zárt” – fogalmazott.

Kimi Räikkönen elárulta, hogy a futam elején szerettek volna nyomást gyakorolni Bottasra, de ez akkor nem jött össze, ezért stratégiát váltottak és a verseny végére ennek meg is lett az eredménye.
„A második kiállásom után szerencsém volt, Sebastian üldözte Bottast, így én is fel tudtam zárkózni, és végül sikerült elcsípnem a harmadik helyet, ami a csapat szempontjából remek eredmény” – mondta.

A 33 éves Hamilton rekordot jelentő, hatodik alkalommal győzött Mogyoródon, az idei szezonban ötödször, pályafutása során 67. alkalommal állhatott a dobogó felső fokára.

Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,630 km):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:37:16.427 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 17.123 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 20.101 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 46.419 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 50.000 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:13.273 perc h.
7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 kör h.
10. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
11. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1 kör h.
12. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 kör h.
13. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.
14. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 1 kör h.
15. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2 kör h.
16. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 2 kör h.
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 2 kör h.

A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 9 van hátra)

Pilóták:
1. Hamilton 213 pont
2. Vettel 189
3. Räikkönen 146
4. Bottas 132
5. Ricciardo 118
6. Verstappen 105

A vb egy hónap szünet után, augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik Belgiumban.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük