Connect with us

Kék fény

Lezárult a nyomozás a nyársapáti halálos baleset ügyében

Megosztás

A közel 420 ezer kilométert futott, 20 éves kisteherautó üzemi fékberendezése, rögzítő féke és első futóműve kifogásolható műszaki állapotban, biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan volt.

Megosztás

A rendőrség szerint a 2020 őszén történt nyársapáti halálos balest elkerülhető lett volna, ha a mikrobusz az előírásoknak megfelelő műszaki állapotban van és a sofőrje figyelmesen vezet.

A 2020. szeptember 4-én reggel befutott segélyhívás szerint buszmegállóba hajtott egy jármű és több embert elsodort

A mentőegységek – rohamkocsik, mentőhelikopterek, rendőr-, és tűzoltóautók – egymás után érkeztek a 441-es út Hetedik dűlő közelében lévő szakaszához.

A helyszíni szemle adatai szerint egy balra kanyarodó jármű szándékát vehette észre későn a Cegléd felől Nagykőrös irányába mögötte közlekedő kisteherautó sofőrje. Az ütközés elkerülése érdekében tett hirtelen kormánymozdulat után letért az útról, az ott lévő buszmegállóba hajtott, elsodorta a főként iskolába tartó várakozókat, majd egy fának csapódva megállt.

A baleset következtében ketten – egy 25 éves, nyársapáti nő és 9 éves kisfia – meghaltak

Egy 9 éves kislányt életveszélyes, egy 7 éves kisfiút, egy 16 éves fiút, valamint a buszmegállóba hajtó, 32 éves sofőrt – súlyos sérüléssel vittek kórházba.

Az életmentés, a sérültek ellátása és elszállítása után kezdetét vette a helyszíni szemle, amelyen igazságügyi balesetelemző és a járási ügyészség közlekedési csoportvezető ügyésze is részt vett, a büntetőeljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya indította meg halálos közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt.

A kisteherautó sofőrjét 2020 novemberében gyanúsították meg a bűncselekménnyel. A férfi részletesen vallott azokról a körülményekről, amelyekre emlékezett. E szerint az előtte fékező autó miatt lassított, kocsija szitálni kezdett és fának ütközött – a közte történtekkel akkor szembesült, amikor kitápászkodott az összetört járműből. Állítása szerint nem volt fáradt, nem volt rosszul. A gépkocsi fékberendezése ugyan nem működött tökéletesen, de mivel kisebb sebességnél nem volt problémája, nem gondolta, hogy ekkora baj lehet belőle.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértők az elhunytak és a sérültek vonatkozásában is elkészítették szakvéleményüket

szerint a 25 éves anya az elütéskor bordatörést, tüdősérülést, mellüregi vérzést szenvedett, 9 éves kisfiának létfontosságú belső szervei roncsolódtak menthetetlenül. A kórházba került gyerekekkel kapcsolatban a szakértő megállapította: a 9 éves kislány agyi sérülései, illetve a 16 éves fiú koponyaűri sérülése, valamint tüdőzúzódása maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozott.

Az igazságügyi gépjárműszakértő balesetelemzése szerint a közel 420 ezer kilométert futott, 20 éves kisteherautó üzemi fékberendezése, rögzítő féke és első futóműve kifogásolható műszaki állapotban, biztonságos közúti közlekedésre alkalmatlan volt. A vizsgálat nem tárt fel hirtelen bekövetkező műszaki hibát, feltárt viszont karbantartási hiányosságokat: kopott fékrendszer, hatástalan rögzítő – egyben biztonsági fék.

A baleset idején biztonsági övét az ülés mögött szabálytalanul rögzítő sofőr nem ivott, nem lépte túl a megengedett sebességet, a buszmegállóba 54-58 km/h-val sodródott be. A szakértő szerint megfelelően működő fékrendszert használva vész-, és intenzív fékezéssel az előtte kanyarodni szándékozó gépkocsi hátsó része előtt megállhatott volna. Az előírásszerű műszaki állapot és a figyelmes vezetés kombinációjával elkerülhető lett volna a tragédia.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a halálos közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M7-esen Budapest felé

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük