Liska nyílt színen végeztette ki magát, de ő volt a legnagyobb debattőr  – Lapzsemle

Megrázó kordokumentumból idézek heti lapzsemlémben. Szép ajándék volt Liska Tibor születésének 95. évfordulójára Farkas Zoltán újságíró karácsony előtt megjelent portrékötete (Egy gyűjtő arcképcsarnokából).

Két infarktus története

A friss kötet minden sorából érezzük a Liska Tibor küzdelmeit közelről figyelő kiváló újságíró személyes rokonszenvét, segítő szándékát, a lassan tágítható nyilvánosság eszközeivel biztosított támogatást. A szocialista vállalkozás lehetőségeit kutató „deviáns géniusz”, Liska számára 1983 tavasza egyszerre volt csúcspont és a rezsim ostobasága miatt elszenvedett mélypont. Farkas Zoltán kötetében ezt olvassuk minderről:
„Mindig van följebb. Liska Tibor, miután nyílt színen kivégeztette magát a magyar közgazdászok első vonalával, meghívta Norman Macrae-t, a The Economist legendás főszerkesztő-helyettesét, történetesen Soros György közreműködésével és támogatásával. A szervezést 1982 októberében kezdte el, az előadást 1983 márciusára tűzték ki. Liska angol fordításban kiküldte Macrae-nek néhány írását, néhány opponense véleményét s az ő ellenvéleményét, levelezgettek. Március 7-én a Közgázon lépett volna fel Macrae, hogy a nagyvállalaton belüli vállalkozásokról beszéljen, de az egyetem fura urai — Csizmadia Ernő rektor és helyettese, Palánkai Tibor — nem engedték be a hallgatóságot az előadásra: „különös tekintettel annak tervezett méretére, nem tudunk helyet biztosítani.”

Vaskos dosszié van nálam a levelezésről, megrázó kordokumentum, néhány kulcsszereplő remélhetőleg ma is restelkedik. Vagy nem. Liska végül a pártközpont tudományos osztályához fordult segítségért, levelét azzal zárva: „Kérek utasítást, hogy mivel magyarázzam meg Macrae-nek, hogy az egyetemünkre miért nem jöhet konzultálni és vitázni a megbeszéltek szerint. Természetesen csak értelmes utasításokat tudok értelmesen kommentálni.” Hosszadalmas elutasító válaszában Bánfalvi István a fejére olvasta, hogy az előadást „megalapozatlanul készítette elő”, hogy „a példátlan esetért csak magát okolhatja”. „Azt, hogy ilyen egyszerű, de felelősségteljes szervezési ügyben ennyire elveszítette a judiciumát, megütközéssel, sajnálattal tapasztaltam” — írta.
Kézírásos mgjegyzés a dosszié utolsó oldalán, Liskáné Pólya Lenkéé: „Norman Macrae ittléte után Tibort 1983. március 16-án kb. 11 órakor hívta fel Hankiss Elemér. Röviden elmesélte a Macrae-sztorit. Kb. 1 óra hosszat beszélgettek, mikor letette a telefonkagylót, a szívéhez, illetve a mellkasához kapott, hogy nagyon fáj. Akkor kapta az első szívinfarktust. Másodikat 1983. április 5-én.”
(220-221. oldal)

Minősítgetés a pártállam szellemében

A dokumentumok sok mindent megőriznek. Nemrég ünnepelte a hazai sajtó a tekintélyes tudós történész, Berend T. Iván születésnapját. Tiszteletteljes interjúkat is olvashattunk, hallhattunk ez alkalomból. Az alábbi sorok árnyalják a képet…
„Liska egyre nagyobb neveken akarta tesztelni saját modelljét. Ringbe hívta őket a Közgáz előadójában, alkalmanként 500-600 néző előtt. Velük zsúfolódtam, olykor hozzá is szóltam a vitához. Egyik idősebb kollégám figyelmeztetett, hogy vigyázzak a számra, mert sokan nem maguknak jegyzetelnek, hanem megbízóiknak.

Vigyáztam. Liska kevésbé. Egymás után kapta a pofonokat. Saját rajongói előtt próbálták knockoutolni. Egyre híresebb lett.

A Berend T. Ivánnal folytatott vitára az osztrák televízió is eljött, a szerkesztő, Paul Lendvai csókkal köszöntötte az akadémikust, nem akartam hinni a szememnek. A Kossuth-díjas történész Liska korai javaslatait, ötleteit beilleszthetőnek tartotta a reform folyamatába, de „a gondolataiból felépített rendszerét” elutasította. „A licitálásos vállalkozás ötletét a végletekig akarta vinni (…) konzervatívvá, sőt retrográddá vált (…) elszakad a realitásoktól akkor is, amikor a társadalmat úgy képzeli el, mint ami csupa versenyző-vállalkozó egyedből áll…” — minősítgette Liskát kora egyik legbefolyásosabb társadalomtudósa. Nagyjából ez volt a nem hivatalos pártálláspont.
Liska kilenc pontba szedte viszonválaszát, korabeli jegyzeteimbe lapozva hadd jellemezzem azokat egyetleneggyel: „Mi az, hogy ráerőszakolom a világra a nézeteimet? Ezzel a négy emberrel? Hogy felvonul az egész vállalkozáskutató csoport? A vállalkozást nem lehet valakire ráerőszakolni, ez nem téesz-szervezés! Azokkal lehet együtt játszani, akik maguk is akarják. Kérdés, hogy engedik-e. Ha majd a kísérletek előnyeit-hátrányait vizsgáljuk, az már tudományos vita lesz!”

Kornai János ráérzett, hová csöppent  –  Liska elkomorult

Liska Tibor, ahogyan a korszak legtöbb értelmiségijétől, Kornai Jánostól is hiába remélt segítséget, szolidaritást. Tőle, a szigorú, mindig pontosan fogalmazó, a valóság leíró-magyarázó megértésére törekvő nagy tudóstól persze önmagában az is nagyon fontos gesztus volt, hogy a nyilvánosság előtt kiállt egy nagy jelentőségű párbeszédre. Végigolvasva a korszak Liska-vitáit, alig valaki mondott olyat kritikái sorolása közben, hogy az igazság megismerése érdekében támogatja Liska kísérletező kezdeményezéseit.

Farkas Zoltán így ír a nevezetes Kornai-Liska vitáról:
„Ez tulajdon nélküli tulajdonosi rendszer, kapitalizmus nélküli kapitalizmus, elmaradnak belőle olyan erők, amelyek a magántulajdonból fakadnak” — foglalta össze aggályait az ellentétes térfélről a polgári társadalmak híveként megjelent Kornai; kettejük összecsapásáról az ő portréjában is megemlékezem. Ma is úgy vélem, ez volt az 1990 előtti rendszerviták intellektuális csúcspontja. „Nem a tőkés osztályviszonyok társadalmát képzelem el. A magántulajdon röghöz kötő funkcióit is feloldja ez a modell, más formát kínál helyette” — summázta Liska, akinek vissza-visszatérő érve volt saját modellje mellett, hogy abban nem a felhalmozott tőke, a vagyon, az örökség dönti el, ki vállalkozhat, és nem is kiváltságok. Kornai a vita végső szakaszában ráérzett, hova csöppent. „Saint-Simon, Robert Owen, Charles Fourier utópisták voltak, sokat adtak a tudománynak, melléjük sorolható Liska Tibor is. Ám utópistákkal vitatkozni kellemetlen. Csakúgy, mint hit-tanokkal vitatkozni. Márpedig létezik egy Liska-szekta. Ez az elmélet sok ember belső szükségletét elégíti ki, azokét, akik elvetik a kapitalizmust, és azokét, akik elégedetlenek a szocializmus megvalósult formáival. Mindketten közgazdászok vagyunk, mégis mintha más szakmában dolgoznánk.”
Liska elkomorult, jegyeztem föl. Alá is húztam.”
(216-217. oldal)

Egy megbízható barát

A szellemi, de főleg erkölcsi szolidaritását megtagadó vezető értelmiség gátakat emelt, ezzel szemben egy kiváló gyakorlati ember azonnal megértette Liska Tibort, és mindvégig szilárdan kitartott mellette, ahogy Liska halála után is minden alkalommal kétség nélkül támogatta a vállalkozói kísérletek gondolatát. Liska Szarvas Pál segítségével megmutathatta, miről van szó, de amint kibontakoztak a kísérlet erényei, gyorsan el is taposták… Farkas Zoltán a szentesi kísérlet nagyszerű epizódjáról is megemlékezik kötetében.
„A legkiterjedtebb kísérletre Szentesen a Felszabadulás Termelőszövetkezet elnöke, Szarvas Pál kapott lehetőséget a hatóságoktól, 1981 októberétől itt próbálták ki először a licitálások, önlicitálások és visszalicitálások rendszerét. Ennek már országos híre kelt, a nyolcvanas évek elejének reformhulláma egy villanásnyi ideig felemelte Liskát és csapatát. Az ötletgazda összegzése szerint a szövetkezet 300 millió forintot érő vagyona a folyamatos licitálásokkal a négyszeresére nőtt. De nem emelkedett az égig. „Tőkeértékre licitáltak a vállalkozók, kamatot fizettek és ki voltak téve a rálicitálás veszélyének, tehát versenyhelyzet volt (…) de csak fél évig működött úgy, ahogyan elképzeltük. A nagy politikai ellennyomás hatására a rálicitálás lehetősége megszűnt. Később átszerződtünk átalánydíjassá, és így lassan-lassan a kísérlet befejeződött. De minden ellenkező vélemény ellenére ez a fél év nagyon tanulságos volt, valóban nagyon nagy teljesítményeket hozott ki az emberekből” — vont mérleget utólag, a Liska70 Konferencián Szarvas Pál.
A műtét sikerült, csak a beteg halálozott el.”
(215-216. oldal)

Lábjegyzeteim linkekkel

Farkas Zoltán idézett kötetéről karácsony előtt itt olvashattunk bővebb ajánlót: Önarckép mások portréiban | Farkas Zoltán: 13 portré.
Farkas Zoltán Váradi Júliával beszélgetett szubjektív portréiról a Klubrádió Dobszerda című műsorában.
Végül, további linkek néhány személyről, akiket szemléző összeállításomban említettem:
A könyörtelenül bezárt Népszabadság emlékműsorában, a klubrádiós Folyt. köv.-ben Kelen Károly és Rab László hetekkel ezelőtt Berend T. Ivánnal és Kornai Jánossal is beszélgetett.
A Macrae-látogatás kapcsán említett pártfunkcionáriusról, Bánfalviról mostanában egészen más összefüggésben olvashattunk-hallhattunk. (Mindez persze nem az alapjövedelem-gondolatot minősíti, de jellemző a korra, amelyben éltünk és élünk…)

kásler

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük