Sorting by

×

Liu Shaoang olimpiai aranyérmes 500 méteren

Liu Shaoang egyetlen magyarként jutott el a téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres távjának döntőjébe. A fiatalabb Liu-testvér a negyeddöntőbe még nem a legjobb eredménnyel került, ott aztán végig verte a mezőnyt. A döntőben aztán nagy versenyben behúzta az első helyet.

A magyar az elődöntő legjobb idejét futotta,

így a belső pályáról indult, ami azért volt fontos, mert a korábbi versenyein ebből a pozícióból egyszer sem veszített futamot. A márciusban 24 éves sportoló Phjongcshangban csak a 19. lett ezen a távon, Pekingben már két bronzérmet nyert. Némileg könnyítette a helyzetet, hogy csak a kazah Azsgalijev volt ázsiai korcsolyás a döntőben, a két kínai kiesett. Mellette az orosz Ilijev, a már kétszer legyőzött kanadai Dubois és az olasz Sighel futott még a bajnoki címért.

Elképesztő verseny volt

Liu Shaoang egyből az élre állt és végig megtartotta az előnyét. Az orosz Ilijev végig a nyakában lihegett, de utolérni nem tudta a magyar. Amikor az első pályáról indult mind a tizennégy versenyét megnyerte a magyar. Liu Shaoang a szám világbajnoka is, 2021-ben Dordrechtben utasította maga mögé a mezőnyt, ezért viselhette az olimpián az 1-es sapka számot. Két éve Debrecenben, az Eb-n pedig ezüstérmet nyert. Éppen Ilijev mögött.

Ezzel a magyar gyorskorcsolya-válogatott befejezte a szereplését a téli olimpián. Nagy reményekkel érkeztek a mieink, végül egy arannyal és két bronzéremmel zártak, ami így minden idők legsikeresebb téli szereplése. Megvan az első magyar egyéni olimpiai bajnoki cím téli olimpián.

VIA Blikk

Kapcsolódó

átver

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.