Connect with us

Ez a nap

LMP: az Eximbank csatát vesztett az Eurostattal szemben

Megosztás

Az LMP szerint az Eximbank csatát vesztett az uniós statisztikai hivatallal, az Eurostattal szemben, hiszen kiderült, hogy a pénzintézet adósságát hozzá kell számolni a magyar államadóssághoz

Ungár Péter, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt mondta: az államadósság csökkentésére irányuló harcot a Fidesz-kormány elvesztette, mert az orosz devizahitel a paksi bővítéshez és az Eximbank adóssága is rontja a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított magyar államadósság-rátát, amely ezzel a két tétellel eléri a 2009-es szintet.

A politikus hozzátette, az LMP szerint az Eximbank olyan tevékenységet folytat, amely semmilyen szinten nem szolgálja a külgazdasági érdekeket. A bank olyan kötött hitelprogramokat hajt végre, amelyek megtérülései és az eredményei nem láthatók – tette hozzá.

Ungár Péter szerint felháborító, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági érdekre hivatkozva adatot sem szolgáltat az Eximbank Mongóliába vagy a Fülöp-szigetekre kihelyezett hiteleiről, holott a pénzintézet közpénzt kezel.

Az LMP álláspontja az, hogy az Eximbankra a jelenlegi formában nincs szükség, hiszen egyetlen olyan programot sem tudnak felmutatni az elmúlt évekből, amely segítette volna a magyar gazdaságot.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük